Nagycsaládosok hétvégéje Alsógerebenen

Negyedik alkalommal szervezett családi hétvégét október 2–4. között a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE), melynek helyszíne ezúttal is a Beregszentmiklós-Alsógereben Vodohraj Turisztikai Központ volt.

A kárpátaljai nagycsaládok, valamint a nyíregyházi NOE Családi Kör Egyesület tagjai péntek délután érkeztek meg a Munkács melletti pihenőhelyre. A regisztrációt és a vacsorát követően Popovics Béla helytörténész tartott számukra vetítéssel egybekötött előadást Kárpátaljáról.

Szombaton Török Dénes, a KMNE elnöke köszöntötte a családokat, akik Bárdos Tamás hegedűjátékát hallgathatták meg, majd Taracközi Ferenc református lelkipásztor imádsága nyitotta meg a délelőtti programot.

A felnőttek a továbbiakban Gogola István pszichológus csapatépítő foglalkozásán vettek részt, míg a gyermekeket kézműves-foglalkozásokkal, arcfestéssel és játékokkal szórakoztatták.

Délután Taracköziné Nemes Mónika lelkigondozó-grafológus gyermeknevelési előadásán vettek részt a felnőttek, eközben a gyerekeknek élménypedagógiai foglalkozást tartottak.

Az egész napos program Kovács Sándor és a BorzsaVári népi zenekar muzsikájával, a Szilágyi László vezette táncházzal és a nyíregyházi nagycsaládosok táncbemutatójával zárult.

Vasárnap az Alsógereben közelében található vízeséshez kirándultak el a családok, illetve református istentiszteleten és római katolikus szentmisén vettek részt, majd ebéddel ért véget a háromnapos családi kikapcsolódás.

A KMNE által szervezett programon 150-en vettek részt, a rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

bethlen_alap

Marosi Anita

Kárpátalja.ma