Nagyhalász és Szalóka közös csapata nyerte a mezőgecsei böllérverseny nagydíját

A helyi hagyományőrzők a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel karöltve tizedik alkalommal rendezték meg a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt január 30-án.

A jubileumi eseményen külföldi és hazai csapatok vettek részt, bemutatva saját településük, régiójuk hagyományos ízeit. A versenyzők már a kora reggeli órákban lázas sütés-főzésbe kezdtek, hogy idejében elkészüljenek a látványos finomságok.

A hivatalos megnyitóra délben került sor, melyet megtisztelt jelenlétével Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedegógusszövetség elnök asszonya, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének a vezetője, Babják Zoltán beregszászi polgármester.

Megnyitójában Mester András, Mezőgecse polgármestere elmondta, a verseny legfőbb célja, hogy hangsúlyozzák a tradíciók fontosságát, hogy bemutassák, hogyan készítették őseink és készítjük mi is a különböző ételeinket. A főszervező bízik abban, hogy a következő években is megrendezhetik a versenyt.

Brenzovics László parlamenti képviselő gratulált a szervezőknek a színvonalas, országos hírű rendezvényhez, amely – mint fogalmazott – a magyarság élni akarásának ékes bizonyítéka. Hennagyij Moszkal elismerően szólt a magyar gasztronómiáról, nemzeti ételeinkről. Seszták Oszkár megjegyezte, mennyire hasonló a szomszédos magyarországi régióban készített és a helyi ételek ízvilága.

Ezután kárpátaljai és külföldi kultúrcsoportok műsorait tekinthették meg a jelenlévők. A mezőgecsei Kék Viola néptánccsoport rábaközi csárdásokat adott elő, a tiszacsomai kultúrház tánccsoportja szatmári lassú és friss csárdásokkal örvendeztette meg a közönséget, míg Pősze Attila klarinétkísérettel népdalcsokrot énekelt.

Az eredményhirdetést minden résztvevő izgatottan várta. A négytagú zsűri – Bilák György, Czegle Tibor, Popovics Sándor, Várkai Endre – különdíjban részesítette Nagydobrony csapatát, a Kárpátaljai Kultúra Klubja csapatát, a Skarka csapatot, illetve a Plenkás csapatot.

nyertesek_1

A Legjobb fogópálinka címmel idén a Batári Betyárok büszkélkedhetnek. A legjobb toros specialitásokat a Csebi Pogányok készítették. A Pid Dubom csapat szerezte meg a legkiválóbb hentesmunkáért járó díjat, s ezzel együtt egy négy főre szóló egyhetes üdülést Lakiteleken. A legfinomabb házikolbászt a csetfalviak töltötték, így ők vihették haza a Békéscsabai Kolbász Egylet különdíját.

A legízletesebb forralt bort, illetve a legjobb toros húst Lakitelek csapata kínálta. A Nagyhalász – Szalóka csapat tálalta a legjobb hurkát, valamint nekik ítélték a legfontosabb díjnak számító Mezőgecsei Böllérkirály címet. Nyereményük egy hatszemélyes görögországi utazás.

A böllérversenyen állatvédők kis csoportja jelent meg. Ezzel kapcsolatban Mester András polgármester azt nyilatkozta, hogy a tüntetés pontos okát nem ismerik. Az állatvédők kérése az volt, hogy közvetlenül a verseny helyszínén ne vágjanak disznót. A szervezők a kérésnek eleget tettek, a tüntetők mégis kivonultak a fesztiválra. A polgármester úgy véli, az állatvédők maguk sincsenek tisztában tüntetésük pontos okával és céljával. A rendezvény zárásakor Mester András kiemelte, hogy a X. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny rendben és sikeresen zajlott.

tuntetok_gecsen_1

Aki kilátogatott erre a hagyományőrző, programokban bővelkedő rendezvényre, maga is megtapasztalhatta, hogy a szervezők mindent megtettek a résztvevők szórakozása és biztonsága érdekében.

Kárpátalja.ma