Nem szavazta meg a közigazgatási reformot a Kárpátaljai Megyei Tanács

Augusztus 27-i ülésén a Kárpátaljai Megyei Tanács nem szavazta meg a megyére vonatkozó közigazgatási-területi reformtervezetet, sem a técsői és irhóci (vilhivci) hromada létrehozását.

Az állandó bizottságok ülésein és a megyei tanács elnökségi ülésén az említett kérdés ügyében senki nem tiltakozott, a megyei tanács képviselőinek ülése azonban a szavazatok egyharmadának birtokában nem tudta elfogadni a döntést. A técsői hromada létrehozásának kérdésében többször is szavaztak a jelenlévők. A BJUT-frakció és a „Kárpátalja” képviselői csoport támogatta a javaslatot.

A legnépesebb, JeC-frakcióból senki nem szólalt fel. A fent említett kérdéseket részletesen Oleg Borsovszkij ismertette, de a jelenlévők közül senki nem tett fel kérdést vagy mondott ellent a városépítésért felelős osztály helyettes vezetőjének.

Az új területi-közigazgatási tervezetet Ternopil megye sem fogadta még el. A Kárpátaljai Megyei Tanács üléssorozata, melynek napirendi pontjai között szerepelnek az önrendelkezés reformjával kapcsolatos kulcskérdések, még nem zárult le.

Kárpátalja.ma