Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » NewsOne: az úttorlaszt elbontják, a blokád marad

NewsOne: az úttorlaszt elbontják, a blokád marad

A NewsOne tévécsatorna kijevi épületének központi bejáratát blokád alatt tartó „aktivisták” a hétfő esti órákban megkezdték a kapu előtt homokzsákokból és szögesdrótból emelt úttorlasz elbontását – jelentette az Ukrajinszka Pravda a tévécsatorna weboldala nyomán.

Az akció egyik résztvevője elmondta, „megértéssel viszonyultak” Arszen Avakov belügyminiszter és a Nemzeti Rádiós és Televíziós Műsorszolgáltatási Tanács elnökének kéréséhez, miszerint kissé „át kellene formattálniuk” akciójukat, hogy az emberek közlekedni tudjanak. Azt tervezik ugyanakkor, hogy „ellenőrzőpontot alakítanak ki, és ellenőrizni fogják az iratokat”, nem engednek be a tévécsatorna területére „György-szalagos embereket és orosz újságírókat”.

Emlékezetes, hogy vasárnap délután ismeretlenek homokzsákokkal és szögesdróttal torlaszolták el a NewsOne épületének bejáratát. A televíziósok szerint az épület blokádja azzal állhat összefüggésben, hogy beszámoltak a december 3-i kijevi Menet az impeachmentért (felelősségre vonás, vádemelés – a szerk.) akcióról, amelyben Miheil Szaakasvili, a Ruh Novih Szil parlamenten kívüli ellenzéki párt vezetője is részt vett. Az épületet zár alá helyezők egyebek mellett követelték, hogy Jevhen Murajev független parlamenti képviselő, a csatorna tulajdonosa kérjen bocsánatot a Méltóság forradalmáról tett kijelentéseiért. A honatya állítólag „államcsínynek” nevezte a 2013–2014 fordulóján történteket. Murajev kijelentette, a NewsOne blokádjához köze lehet Dmitro Korcsinszkijnak, a Bratsztvo párt vezetőjének.

A tévések korábban jelezték, a rendőrök ott vannak az incidens helyszínén, ám „nem reagálnak arra, ami történik”.

Arszen Avakov belügyminiszter hétfőn a NewsOne blokádjának beszüntetésére szólított fel a Twitteren.

Megszólalt az ügyben Petro Porosenko elnök is. Az államfő szerint megengedhetetlen a nyomásgyakorlás a tömegtájékoztatási eszközökre. Hozzátette ugyanakkor, hogy ugyancsak megengedhetetlenek az agresszor állam (Oroszország – a szerk.) Ukrajna-ellenes tevékenységének igazolására tett kísérletek, az orosz propagandának való „alájátszás”, többek között olyan kérdésekben, mint a „Méltóság forradalmának megítélése”.

Forrás: www.karpataljalap.net

Szólj hozzá!

Read previous post:
Őrizetbe vették Kijevben az öngyilkossággal is fenyegetőző Szaakasvilit

Az ukrán hatóságok őrizetbe vették Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót, egykori grúz elnököt kedden kijevi lakásában, bűnszervezetekkel való együttműködés gyanújával...

Close