Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Nincs pénz a járhatatlanná vált utak javítására Kárpátalján
Illusztráció

Nincs pénz a járhatatlanná vált utak javítására Kárpátalján

Az ukrán kormány nem finanszírozza a tél elmúltával rendkívül rossz állapotba került kárpátaljai úthálózat javítását – közölte kedden a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata.

A jelentés szerint az időjárás már lehetővé tenné a járhatatlanná vált utak felújítását a megyében, ám pénz hiányában nem írható ki közbeszerzési pályázat a javítási munkálatok elvégzésére. A megye vezetése többször fordult a kormányhoz, hogy kezdje el az utak javításának finanszírozását, de a kérés süket fülekre talált – olvasható a közleményben.

Az ügyben megszólalt Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója, aki sérelmezte, hogy Kárpátalján nem működik az a modellkísérletként tavaly beharangozott program, amelynek keretében a térségben található határátkelőhelyek terven felüli vámbevételeinek 50 százalékát a régió úthálózatának korszerűsítésére fordítanák. “Már március közepén vagyunk, de a kormány még nem tette közzé, hogy milyen vámbevételeket tervez az idei évre a Kárpátalján működő határátkelőhelyeken” – emlékeztetett a megye első embere, aki szerint a vidékfejlesztési programok finanszírozása, beleértve az utak javítását, csak júniusban vagy júliusban indul be, addig nem jut pénzhez a közútkezelő vállalat.

A kormányzó azt is elmondta, hogy a minőségi útfelújítás sokba kerül, azonban a helyi önkormányzatok szegényes költségvetéséből az utak rendbetételére csak fillérek jutnak. Mint közölte, a múlt évben is csak komoly küzdelmek árán sikerült “pénzt kiverni Kijevből” a kárpátaljai utak javítására, de azokon a szakaszokon, ahol megfelelő technológiával végzett burkolatcsere történt, az aszfaltfelület károsodás nélkül vészelte át a telet.

Forrás: mti.hu

10 hozzászólás

  1. Palkó István

    Kell a pénz töltényre, meg rakétákra

  2. József Körözsi

    Új luxus terepjáró hotelek !!!! Külföldi bankszámlák JAHTOK !!!! Ottvan UTPÉNZ/!!!!

  3. János Molnár

    Ezt a mocskos bandát minden magyar közösségben a kmksz vezényletével minden magyar közösségben megszavazták! Úgyhogy most lehet kussolni! Ki milyet választ olyat szagol…

  4. János Molnár

    Ezt a mocskos bandát minden magyar közösségben a kmksz vezényletével minden magyar közösségben megszavazták! Úgyhogy most lehet kussolni! Ki milyet választ olyat szagol…

  5. Lajos Lali Gatyas

    Az ukranoknak csak a pofajuk nagy tehetseguk semmire mindent csak tonkretenni!!! A szovjet eraban jobbak voltak az utak meg altalaban minden es meg a regi idoket szekaljak rohadt tolvajok!!!

  6. Natália Petrusinec

    Ott van sajnos igaza van József Körözsi

  7. Lázár Gabriella

    Az autósok keményen dellázzák az útadót, súlyadót, cm3 adó, stb., stb.
    Hol van a pénz? Nem kell válaszolni, költői ? volt.

Szólj hozzá!

Read previous post:
Törökország büntetőintézkedéseket jelentett be Hollandiával szemben

Büntetőintézkedéseket jelentett be Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn este Hollandiával szemben a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként.

Close