Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Önerőből állítottak helyre egy lengyel emlékművet az ukrán lakosok

Önerőből állítottak helyre egy lengyel emlékművet az ukrán lakosok

Helybeli ukrán lakosok önszántukból helyreállították a nyugat-ukrajnai, egykori Huta Penyatszka-i (Huta Pieniacka) lengyel emlékművet, amelyet ismeretlen vandálok januárban ledöntöttek és megbecstelenítettek – jelentette szombaton a PAP lengyel hírügynökség a Lemberg (Lviv) megyei kormányzóra, Oleh Szinyutkára hivatkozva.

A második világháború előtt Lengyelországhoz tartozó, ma már nem létező, Brody város környékén fekvő településen ismeretlen tettesek összetörték azt a kőkeresztet, amely a helység egykori lengyel lakosainak állít emléket, akiket 1944-ben mészárolt le egy túlnyomórészt ukrán önkéntesekből álló SS-alakulat. Ukrán források 600-900 közé teszik az áldozatok számát, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) szerint viszont mintegy 1200 embert gyilkoltak meg a lengyelek lakta településen.

A ledöntött kereszt mellett álló, az áldozatok neveit felsoroló két kőtáblát is megrongálták: az egyiket kék-sárga festékkel – az ukrán nemzeti zászló színeivel – mázolták le, a másikra pedig az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) zászlajának piros-fekete színét festették, alája pedig az SS jelét mázolták.

A lembergi kormányzó elmondta, hogy a környékbeli települések ukrán lakói maguk finanszírozták az emlékmű helyreállítását, abban az ukrán állam nem vett részt. Kijelentette, hogy az emlékmű megrongálása, valamint a bikivnyai (Bykivnia) lengyel katonai temető és a lembergi lengyel főkonzulátus épülete elleni közelmúltbeli vandál akciók provokációk voltak, melyeknek célja a két nép megosztása.

A Huta Penyatszka-i tömeggyilkosság az ukrán nacionalisták által ebben a kelet-európai régióban elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekmény volt. Az áldozatok emlékét megörökítő emlékművet 2005-ben leplezték le.

A bikivnyai lengyel katonai temetőt ugyancsak januárban rongálták meg. A Kijevhez tartozó városrészben fekvő temető lengyel parcellájában a szovjet belügyi rendőrség (NKVD) által 1940-ben letartóztatott és meggyilkolt 3435 lengyel fogoly emlékhelye van.

Forrás: pestisracok.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Fél órán belül két autó landolt a folyóparton a Rahói járásban

Két autó sodródott le az útról a Tisza partjára február 26-án a Rahó járásban – tudatta a pmg.ua hírportál.

Close