Orosz hackerek a szakadárok javára fordítottak egy ukrán mobilalkalmazást

A Fancy Bear orosz hackercsoport rosszindulatú szoftverrel a kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek javára fordított egy ukrán tüzértiszt által kifejlesztett, célzásgyorsító androidos alkalmazást – állítja egy csütörtökön kiadott jelentésében a CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég.

Az ukrán tüzértiszt olyan alkalmazást fejlesztett ki 2013-ban, amelyet ha katonatársai letöltöttek okostelefonjukra, az gyorsabban feldolgozta számukra a célzáshoz szükséges adatokat. A szoftvert a közösségi médiában terjesztették.

A vélhetően az orosz katonai hírszerzéshez köthető és elsősorban annak dolgozó Fancy Bear csoport 2014-ben lemásolta az applikációt, rosszindulatú szoftver (malware) beleültetésével módosította, és az eredetinek álcázva feltette egy ukrán internetes katonai fórumra.

Ha az ukrán katonák letöltötték, a rosszindulatú szoftver kiadta az orosz hírszerzésnek tartózkodási helyüket, de más fontos információkat is róluk, ezeket azután az oroszbarát, kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek előnyére fordították – olvasható a CrowdStrike jelentésében.

A szóban forgó malware az úgynevezett X-Agent. A CrowdStrike szerint ugyanezt használta a Fancy Bear, amikor az amerikai elnökválasztás során többször betört a Demokrata Párt vezető testületének (DNC) szerverébe. A CrowdStrike-ot bízták meg vele, hogy vizsgálja ki a DNC gépeibe való betörést, a cég arra a megállapításra jutott, hogy a tettes a Fancy Bear volt.

Dmitri Alperovitch, a CrowdStrike alapítója és technológiai igazgatója kijelentette: az ukrán eset is azt támasztja alá, hogy szoros a kapcsolat a Fancy Bear és az orosz hadsereg között.

Vlagyimir Putyin orosz elnök többször visszautasította az Obama-kormány vádját, hogy az orosz kormány a legfelsőbb szinten részt vett volna az amerikai elnökválasztás kampányának befolyásolásában. Amerikai hírszerző ügynökségek arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország célja Donald Trump republikánus jelölt győzelemre segítése volt. Trump nevetségesnek nevezte az amerikai hírszerzés vádját.