Öt kárpátaljai áldozat egy hét alatt

Olekszandr Terban, Zsuk Mikola, Olekszandr Daniljcsenko, Kovács Adalbert (Béla), Holik Anatolij – a felsorolt kárpátaljai katonák halálhírét a múlt hét folyamán jelentették be a felelős szervek.

Katonai tiszteletadás mellett több ezren kísérték útjára Kovács Adalbertet (Béla) Nagyszőlősön február 1-jén – tudatta a mukachevo.net hírportál. A 36 éves katona és munkácsi társa, Zsuk Mikola január 25-én, harci feladataik teljesítése közben vesztették életüket Debalceve alatt.

Olekszandr Daniljcsenko a donyecki repülőtér védelme közben esett el. Az 55 éves önkéntest szülőfalujában, Iloncán helyezték végső nyugalomra január 30-án.

Az alsószlatinai Holik Anatolij az Ukrán Nemzeti Gárda katonája volt, páncélozott járművét érte rakétatámadás a terrorellenes műveletek helyszínén.

Olekszandr Terban a 128-as egység szakácsa volt, holttestét január 31-én szállították lakhelyére, a munkácsi járási Újdávidházára (Nove Davidkovo).

A Szó és Tett nemzeti ellenőrzési rendszer adatai alapján január 28-ig harminchárom kárpátaljai katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcok következtében. Ezzel szemben Ivan Vaszilcjun, a Kárpátalja Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokának januári közlése szerint csak 2014-ben 49 kárpátaljai katona esett el a terrorellenes műveletek helyszínén.

Kárpátalja.ma