Pártlistára szavazhatnak a határon túli magyar állampolgárok

A határon túl élő magyar állampolgárok választójogáról szóló rendelkezést is elfogadta a magyar Országgyűlés a karácsony előtti ülés gyorsított menetrendje közepette. Két lista helyett csak egyre szavazhatnak a határon túli magyarok.

Az elfogadott, sokáig titkolt és leginkább csak a médiában tárgyalt tervezetből kiderült, a magyarországi választójogot nem fogják állandó lakhelyhez, mindössze állampolgársághoz kötni. Ennek értelmében a határon túli magyaroknak is lehetősége lesz befolyásolni a politikai történéseket Magyarországon – de nem olyan mértékben, mint a helybéli állampolgároknak.

Továbbra is marad ugyanis a kombinált szavazójog, a pártlista mellett egy egyéni jelöltre is leadhatjuk voksunkat magyar állampolgárként. A külföldön élő magyarok egyéni jelöltekre nem szavazhatnak, csak a pártlistákra. Korábban ugyan léteztek olyan elképzelések, melyek szerint egy közös, határon túli lista jött volna létre, de ezt a tervezetet ejtették.

A szlovák diplomácia korábban már – semleges hangnemben – reagált a magyar tervekre, azt Magyarország belügyének minősítették és nem is terveznek tiltakozni ellene. „A mi figyelmünk a Magyarországgal való párbeszédben továbbra is az állampolgárság standard módon, nemzetközi joggal összhangban való megadására irányul” – jelentette ki Ľuboš Schwarzbacher, a külügyminisztérium szóvivője. A szlovák rendelkezések egyébként pontosan ugyanilyen jogokat biztosítanak a szlovák határon túli szavazóknak, egyéni lista az országban nincs.

A határon túli magyarok bevonása mellett megváltoztak más fontos választási szabályok is. A parlamenti képviselők számát 386-ról 199-re csökkentik a következő országgyűlési választásokon, ebből 106 helyet az egyéni választókerületekben osztanak el (melyeket átméreteztek), 93 helyet pedig az országos listáról kaphatnak meg az érintettek.

Forrás: kitekinto.hu