Porosenko stábja szerint túl késő az április 19-e a jelölti vitára

Petro Porosenko hivatalban lévő elnök stábja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a stadionbeli jelölti vitát ellenfelével, Volodimir Zelenszkijjel tartsák meg április 14-én, április 19-én pedig még egyet a köztévében, ahogy azt a törvény előírja.

Oleh Medvegyev, Porosenko kampányszóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azzal érvelt, hogy a 19-i vita túl későn lenne, a másnapi kampánycsend miatt ugyanis az újságírók már nem tudnák értékelni a jelölteknek a vitán nyújtott teljesítményét. Az elnökválasztás második fordulóját április 21-én tartják.
„Így továbbra is marad Petro Porosenkónak az az álláspontja, hogy az első vitát április 14-én az Olimpiai Stadionban tartsák meg. Várni fogja Volodimir Zelenszkijt ezen a vitán” – szögezte le a szóvivő.
Hozzátette, hogy április 19-én Porosenko a közszolgálati televízióba megy, mert ezt követeli meg az elnökválasztásról szóló törvény. „Nem kizárt, hogy Porosenko április 19-én el tud menni az Olimpiai Stadionba is, de csak akkor, ha hivatali teendői mellett ideje lesz rá” – jelentette ki Medvegyev.
Zelenszkij múlt szerdán bejelentette egy Facebookon közzétett videoüzenetben, hogy kész a nyilvános választási vitára Porosenkóval, de feltételeket szabott. Először is azt, hogy a vitát ne a köztévében, hanem a kijevi Olimpiai Stadionban rendezzék meg. Azóta már több üzenetváltás is volt közöttük az időpontot illetően.
Másik feltétele az volt, hogy essenek át alkohol- és drogteszten. Ezt Porosenko elfogadta, múlt pénteken mindketten – bár más-más klinikán – átestek a teszteken, és vérvizsgálatuk eredménye negatív lett.
A Központi Választási Bizottság (CVK) vasárnap hirdette ki az elnökválasztás március 31-én megtartott első fordulójának hivatalos végeredményét, ami alapján április 21-én második fordulót kell rendezni, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét. A második fordulóba a jogi végzettségű, humorista-producer Zelenszkij jutott be az első helyen a szavazatok több mint 30 százalékával, a második helyen pedig Porosenko kicsit kevesebb mint 16 százalékkal.