Prisztajko: „Már százszor elmagyaráztuk Magyarországnak: Kárpátalján ukrán állampolgárok élnek”

Ukrajna külügyminisztere az ország külpolitikai perspektíváit vázolva a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésekről is beszélt a Jevropejszka Pravdának szeptember 20-án adott interjújában.

Prisztajko elmondta: Ukrajna határozott célja a mielőbbi NATO-csatlakozás,  ezért mindenképp fontos, hogy rendeződjön  kapcsolata a kétoldalú tárgyalásokat  már két éve folyamatosan blokkoló Magyarországgal. Úgy véli, előrelépést jelenthet ebben a kérdésben a Szijjártó Péterrel jövő hétre tervezett New York-i találkozó, valamint Zelenszkij elnöknek a visegrádi négyek vezetőivel való egyeztető tárgyalása.

A külügyminiszter szerint Ukrajna méltányolja Magyarország  aggodalmát „a magyar származású ukrán állampolgárok miatt”,  ugyanakkor fontosnak tartja tudatosítani, hogy az ország kompetenciáját érintő kérdésekbe nem enged beleszólást. Mint mondta, a jogok szűkítésével vagy bővítésével kapcsolatban a törvényhozók feltétlenül konzultálnak az érintett közösséggel, és meghallgatják a magyar partnereket véleményét is  – a végső döntést azonban Ukrajna hozza meg.

Az oktatási törvény ominózus 7. cikkelye kapcsán kifejtette: ígéretüknek megfelelően meghosszabbították a törvény bevezetését megelőző átmeneti időszakot 2023-ig, ennek ellenére a magyar fél azóta is folytatja a régi retorikát azt állítva, nem történtek változtatások. Ukrán részről ugyanakkor további lépéseket tesznek, mivel megértik, hogy a „speciális nyelvi csoportba” tartozó gyermekeknek külön programra van szükségük.

„Viszont 100 %-ban magyar nyelvű oktatás nem lesz. Világosan megfogalmaztuk magyar partnereink felé  – ez abszolút nem reális, és nem történhet meg, hogy efféle konglomerátum jöjjön létre Ukrajnában.

Ukrajna állampolgárainak meg kell adni a jogot és lehetőséget, hogy másokkal (ukránokkal) és az állami szervekkel kommunikáljanak, állami pozíciót tölthessenek be. Enklávéba zárni (ti. Kárpátalja magyarságát)  – kontraproduktív, s ilyen sehol sem létezik” – mondta Prisztajko.

Kárpátalja.ma