Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Rászoruló gyermekeken segít a Katolikus Karitász Mezőváriban

Rászoruló gyermekeken segít a Katolikus Karitász Mezőváriban

Rászoruló gyermekeknek szánt ruhaneműt, tartós élelmiszereket és könyveket adott át csütörtökön a beregszászi járási Mezőváriban több mint 30 családnak a Katolikus Karitász és a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület.

A segélyezéssel kapcsolatban Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a segélyszervezet évek óta jelen van Kárpátalján, figyelemmel kíséri a fejleményeket és a helyi partnerszervezetei segítségével folyamatosan felméri az igényeket, hogy mire van leginkább szükség az adott helyzetben.

“Most két mikrobusznyi segélyadománnyal érkeztünk Mezőváriba, a szállítmányt a helyi református egyházközségnél helyezzük el, és onnan történik az adománycsomagok elosztása” – tette hozzá. Jelezte, ezúttal a ruhanemű mellett tartós élelmiszereket, könyveket és játékokat is átadnak mintegy 30-40 családnak.

Écsy Gábor közölte, hogy a Katolikus Karitász a jövőben is folytatja a szükséget szenvedő kárpátaljai magyarok és más nemzetiségű emberek segélyezését.

Szerencsére Magyarországon nagyon sokan átérzik, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a Kárpátalján élők és készek adományokkal, valamint egyéb módon támogatni őket – emelte ki.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kiszáradt egy kedvelt turistacélpontnak számító hercegovinai tó

Kiszáradt a 12 kilométer hosszú, 1500 hektáron elterülő Ramsko-tó Észak-Hercegovinában, medréből régi dzsámi, gyümölcsösök, házak, valamint temetők maradványai bukkantak elő...

Close