„Segíteni akarunk és segíteni tudunk” – a Kisebbségi Jogvédő Intézet látogatott vidékünkre

Az idézett szavakkal kezdte Csóti György, az intézet igazgatója hírportálunknak szánt bemutatkozását, illetve kárpátaljai látogatásuk ismertetését március 7-én, Beregszászban.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) egy budapesti székhelyű szervezet, mely mára már az egész Kárpát-medencében kiépítette az általuk támogatott ingyenes jogsegélyszolgálatot, mellyel elősegíti a magyar nemzeti kisebbségként élő polgárok hatékony jogvédelmét. Emellett évente több nemzetközi konferenciát, nyári egyetemet szerveznek, illetve megannyi kiadvány megjelenítését, valamint peres ügyeket támogatnak Kárpát-medence-szerte, melyekkel szintén a kisebbségben élő magyar nemzetiségű polgárokat részesít előnyben.

A KJI képviselete március 6-án érkezett megyénkbe háromnapos látogatásra, annak érdekében, hogy idén is személyesen találkozhassanak társszervezeteik képviselőivel, illetve a jogsegélyszolgálatot végző helyi jogászokkal, ügyvédi irodákkal. Emellett a kárpátaljai magyar politikai szervezetek elöljáróival, Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, parlamenti képviselővel, Barta Józseffel, a szervezet alelnökével, a megyei tanács alelnökével és Zubánics Lászlóval, az UMDSZ elnökével tárgyaltak a helyi magyar kisebbség problémáiról, azok megoldásának a lehetőségeiről.

A helyi magyar külképviseletek vezetőivel való találkozást követően ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is, ahol Orosz Ildikó rektorasszonnyal, valamint a Kárpátalja.ma hírportál főszerkesztőjével, Pallagi Mariannával és az Itt Magyarul Is mozgalom által működtetett jogsegélyszolgálat jogászával, Tóth Tündével találkoztak.

A háromnapos látogatáson Csóti György és kísérete betekintést nyert a megyében uralkodó kisebbségpolitikai problémákba, ráláthatott a helyi magyar kisebbség elöljáróinak az erőfeszítéseire, és elmondása szerint, ez csak megerősítette benne azt, hogy szervezetére nagy szükség van a vidéken. Felhívta a helyiek figyelmét arra, hogy a KJI honlapján tekintsék meg az általuk támogatott ingyenes jogsegélyszolgálatok székhelyeit, és abban az esetben, ha bármilyen atrocitás éri a polgárokat, mint nemzeti kisebbség forduljanak a feltüntetett helyszíneken lévő jogsegélyszolgálatokhoz. Ajánlotta tovább az ifjú joghallgatóknak, hogy vegyék figyelembe az általuk szervezett nyári egyetemeket, pályázatokat – jelentkezzenek, hogy tovább képezhessék magukat a kisebbségvédelmi jogok terén.

Kárpátalja.ma