Sin József a Beregszászi Járási Tanács új elnöke

A járási tanács alakuló ülésén Petro Vdovenko, a járási választási bizottság elnöke ismertette a jelenlévőkkel a helyhatósági szavazás eredményeit, majd beiktatták az újonnan választott képviselőket – adta hírül a goloskarpat.info november 26-án.

A tanácsülés levezetésével megbízott bizottság elnökévé Braun Bélát választották, aki munkatársai nevében köszönetet mondott Seder Ilona eddigi elnök asszonynak.

– Minden kollégámnak nagyon hálás vagyok az elmúlt évek eredményes munkájáért, az új képviselői testületnek pedig még nagyobb sikereket kívánok – mondta a leköszönő elnök.
A továbbiakban titkos szavazással döntöttek a járási tanács új elnökének személyéről. A szavazatszámláló bizottságot Fodor Gyula, KMKSZ-képviselő irányította. A szavazás eredményeképpen Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének vezetője tölti be mostantól ezt a tisztséget. A megjelent 34 képviselőből 32 támogatta személyét. Sin József többéves vezetői tapasztalattal rendelkezik: évekig iskolaigazgatóként tevékenykedett, kétszer választották meg Gut község polgármesterének, valamint dogozott a járási közigazgatási hivatal helyettes vezetőjeként is.

A Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese Horváth László UMDSZ-es képviselő lett.

A járási tanácsba öt politikai erő jutott be. A várakozásnak megfelelően a két magyar párt, a KMKSZ és az UMDSZ lépett koalícióra egymással.

A testület első ülésén részt vett Péter Csaba és Tóth Miklós, a megyei tanács képviselői, valamint Petruska István, a járási közigazgatási hivatal elnöke is.

Kárpátalja.ma