Skultéty Csabára emlékezünk

Skultéty Csaba 1920. december 31-én született a ma Szlovákiához tartozó Nagykaposon.
Iskolai tanulmányait szülőhelyén, továbbá a késmárki német gimnáziumban végezte, majd Ungváron érettségizett. 1939 és 1944 között Budapesten közgazdasági tanulmányokat folytatott és doktorátust szerzett.
1945 januárjában a főváros ostromakor civilként esett szovjet hadifogságba, és az oroszok őt is elvitték málenykij robotra. A gödöllői és a ceglédi lágereket megjárva a romániai Foksányba került, ahonnan megszökött, s Erdélyen keresztül hazajött Magyarországra.
1946-ban a csehszlovák–magyar lakosságcsere során különböző hivatalos posztokat töltött be. 1947 nyarán politikai okokból hazahívták, de októberben Prágán keresztül elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le. Itt nemzetközi jogot hallgatott, a Sorbonne-on szerzett jogi diplomát, majd politológiai tanulmányokat folytatott a belgiumi Bruges-ben létesített Európa Kollégiumban.
1951. augusztus 28. és 1984. június 30-a között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt Münchenben: előbb hírszerkesztő, majd Ambrus Márton álnéven nemzetközi politikai kommentátor. 1985-től 1990-ig a Pax Romana Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom elnöke.
Nyugaton végzett publicisztikai tevékenysége főként a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos.
A rendszerváltás után, 1992-ben visszatért Magyarországra, 2015 decemberében bekövetkezett haláláig Budapesten élt.

Széleskörű publicisztikai tevékenységének középpontjában a külhoni magyarság szolgálata állt.
Több kárpátaljai vonatkozású műve is megjelent, többek között A Szabad Európa Rádiótól az Ung partjáig (2000) és a Kárpátalja magyarsága a viharok sodrában (2009), utóbbi több mint három évtized publicisztikai alkotásait öleli fel.
Skultéty Csabának 2000-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök a kisebbségkutatási munkássága, publicisztikai tevékenysége és egész életútja elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta, 2005-ben szülővárosa, Nagykapos díszpolgárává választották.

Vannak vidékek, féltett kishazák – Az én Ung megyei Nagykaposom című könyvét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is bemutatta 2014. november 20-án. A könyvbemutatón hallhattunk életének fontosabb állomásairól, a hadifogságban töltött időszakáról, de a Szabad Európa Rádióról is, ahol hosszú ideig, mintegy harminc évig szerkesztőként dolgozott.
A neves író, publicista a Rákóczi-főiskolát is szívügyének tekintette, ezért az intézmény két termét is saját költségén újíttatta fel: egyiket Balla Gyula költő, másikat édesapja, Skultéty Viktor tiszteletére.

93446_1

Skultéty Csaba 2015. december 15-én hunyt el, búcsúztatására ma, január 23-án kerül sor a badacsonytomaji Szent Imre Plébániatemplomban. Hamvait szerettei a badacsonyi Szent Anna-kápolnában helyezik végső nyugalomra.

Kárpátalja.ma