Szaakasvili vissza akar térni Ukrajnába

A lengyelországi látogatáson tartózkodó Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök, akinek ukrán útlevelét az ukrán hatóságok érvénytelenítették, hétfőn közölte, hogy vissza akar térni Ukrajnába, ahol júliusban megfosztották ukrán állampolgárságától.

Szaakasvili a kijevi hatóságok által visszavont ukrán útlevelével utazott az Egyesült Államokból Lengyelországba. Ezt az egykori georgiai államfő, Odessza volt kormányzója maga közölte hétfőn Varsóban.

Miheil Szaakasvili a kijevi Majdan kormányellenes tüntetéseinek támogatására pár éve alakult Euromaidan Warszawa lengyel alapítvány aktivistáival folytatott beszélgetéséről egy videót is megosztott a Facebookon.

A volt georgiai államfő felmutatta – érvénytelenített – ukrán útlevelét, és kijelentette, hogy nagyon büszke rá. Hozzáfűzte: ez a dokumentum “nem válhat bizonyos oligarchák játékszerévé, akik adhatják és elvehetik, megvonhatják, sőt zsarolhatnak is vele”.

“Ezért elmentem az amerikai repülőtérre, felszálltam egy repülőgépre, megnézték az útlevelem, de nem voltak kérdések, bár Arszen Avakov ukrán belügyminiszter bekérette az Egyesült Államok kijevi nagykövetét, hogy figyelmeztesse, ne engedjenek ki ezzel az irattal az országból” – mondta a volt georgiai államfő. Hangsúlyozta: Lengyelországba érkezésekor szintén nem tapasztalt semmiféle fennakadást.

A lengyel ügyészség közlése szerint a georgiai igazságügyi minisztérium a nap folyamán azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy állapítsa meg, Szaakasvili ténylegesen Lengyelország területén tartózkodik-e. Az ügyészség szerint a kérést továbbították a rendőrség és a határőrség illetékes szerveihez.

Szaakasvili augusztus 4-én érkezett Varsóba. A helyi sajtóval közölte: vissza akar térni Ukrajnába, és most ennek törvényi lehetőségeit vizsgálja. Vasárnap olyan kijelentést tett, miszerint már hétfőn elhagyná Lengyelországot, hogy egy európai körútra induljon.

A georgiai igazságügyi miniszter július 31-én bejelentette, hogy Tbiliszi kész bármely országtól kérni a volt elnök kiadatását. Szaakasvilit hazájában letartóztatás fenyegeti, mivel a grúz hatóságok szerint egyebek mellett szabálytalanul költött közpénzeket.

Petro Porosenko ukrán elnök július 26-án rendelettel megfosztotta ukrán állampolgárságától a volt georgiai elnököt.

Szaakasvili 2004 és 2013 között volt Georgia államfője. 2013-ban távozott – gyakorlatilag száműzetésbe – külföldre, 2015 májusában megkapta az ukrán állampolgárságot, 2016 novemberéig pedig a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztségét látta el. A tbiliszi hatóságok röviddel hivatalba lépését követően, 2015 decemberében megfosztották georgiai állampolgárságától. Szaakasvili és Porosenko elnök között azonban időközben megromlott a viszony, ami odavezetett, hogy a georgiai politikus tavaly novemberben lemondott tisztéről, majd pártot alapított, és előre hozott választásokat akart kikényszeríteni Ukrajnában, mielőtt külföldre utazott volna.