29020 1

Szent István-nap ünnepségek Kárpátalja településein

Szent István-napi ünnepséget és gyereknapot szervezett a Sislóci Görögkatolikus Egyházközség augusztus 21-én. A rendezvényt görögkatolikus liturgiával kezdték Ábrány Krisztián helyi parochus vezetésével, a szertartáson Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, ungvári református lelkész tartott igehirdetést. Elmondta, hogy Szent István király nemcsak a nyugatiak, de a keletiek szentje is volt. Hangsúlyozta, hogy István király felkarolta az országba betelepült emigránsokat is, vagyis az országban élő kisebbségeket is.

Az ökumenikus liturgiát követően ünnepi műsör következett, melyet Ábrány Krisztián parochus nyitott meg. Fellépett az ungtarnóci református, valamint a helyi görögkatolikus énekkar, komolyzenei koncertet adott Lakatos Erzsébet csellón és Csernyáncsuk Beáta hegedűn, népdalokat énekelt Bocán Nikolett. A nap további részében gyereknapi ünnepségre került sor. Különböző kézműves-foglalkozásokon lehetett részt venni: gyöngyfűzés, arcfestés, fodrászat. Volt trambulin és ugrálóvár is. A gyerekek nagy örömére a gyermeknapi rendezvénynek volt bohóca is Kovács Lívia személyében, aki a kicsik szórakoztatása mellett jelmezes bemutatót is tartott. A délutáni szeretetvendégségen a helyi gyülekezet tagjai palacsintával és pizzával várták a résztvevőket. A gyereknap a sislóci két görögkatolikus gyülekezet (ruszin és magyar) támogatásával valósult meg, a gyerekek ajándékairól pedig a Dorcas segélyszervezet gondoskodott.

A megemlékezés augusztus 24-én, vasárnap ünnepi táncházzal folytatódott, melyben közreműködött az ungvári Csipkés Együttes. A táncházat megtisztelte jelenlétével Szallár Sándor, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, valamint Medve Andrea, a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke. A táncház a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásával jöhetett létre.

Váradi Enikő
karpataljalap.net
29020 2A hit megtartó erejéről beszélt Szent István napján az ünnepi istentiszteleten Nagy Szabolcs beosztott lelkész a gyülekezetnek a guti református templomban, majd a szertartás végén elhangzott a Himnusz.

Ezután az Emékparkba, Szent István szobrához igyekeztek az érdeklődők, ahol Balog Attila, a KMKSZ Guti Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Sin Józsefnek, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnökének, aki beszédében kiemelte: a magyarság nehéz perceiben mindig Szent István hagyatékához fordult. Így van ez most is, mikor országunkban fegyverek dörögnek, s fenyegetik létünket. Összetartásra, közös kiállásra van ezért szükség Kárpátalján. Érezzük az anyaország segítő szándékát és kezeit. S a hit erejével igyekeznünk kell meggyőzni a harcolókat, hogy van más út is: a békés megoldás útja.

Versek is elhangzottak az ünnepségen: Csüri Klaudia az Államalapítás, míg Bihari Noémi a Szent István ünnepén című verset adta elő.

Ezután a jelenlévők koszorúkat helyeztek el Szent István szobrának talapzatán, majd közösen elénekelték a Szózatot.
sj
karpataljalap.net

Borzsován a helyi iskolában gyűltek össze a már hagyományossá vált Szent István-napi ünnepség résztvevői.

A megemlékezésen Buzási István, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének elnöke beszédében elmondta: „Szent István volt az első magyar fejedelem, aki felismerte, béke és kereszténység nélkül elpusztul a magyar nemzet. Sajnos, mi is olyan időket élünk, amikor aktuális István király békefelhívása, s nemcsak nálunk, hanem Európában és az egész világon.”

A szép számmal összegyűlt KMKSZ-tagok megkoszorúzták a sztálinizmus áldozatainak emlékművét.

bi
karpataljalap.net