Szevasztopol is csatlakozik a krími referendumhoz

Tüntetőkre és rendőrökre egyaránt lőttek a kijevi Majdan ellen felvonultatott ukrán különleges alakulatok mesterlövészei februárban – jelentette ki Hennagyij Moszkal képviselő.


***
Szevasztopol Oroszországhoz való csatlakozásáról határozott még tegnap, azaz csütörtökön este a fekete-tengeri kikötőváros önkormányzata. Az UNIAN és az Interfax-Ukraina hírügynökségek jelentése szerint a városi tanács rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy „Szevasztopol belép az Orosz Föderációba annak szubjektumaként”. Emellett a testület támogatásáról biztosította a krími parlament határozatát az autonóm köztársaság jogállásáról dönteni hivatatott népszavazás megrendezéséről, illetve kimondták, hogy Szevasztopolban is megrendezik a március 16-i referendumot.
A jelentések szerint a városi tanács ülése idején emberek sokasága gyűlt össze a városháza előtt, szónokok hangosbeszélővel tájékoztatták őket a képviselőtestület ülésén zajló eseményekről. A városi tanács ülését élőben közvetítette a szevasztopoli tévé – írta az MTI.

***
Megszakadtak Oroszország kapcsolatai Ukrajnával, miután Moszkva nem ismeri el a jelenlegi ukrán hatalom legitimitását – jelentette ki Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője. „Moszkva nem ismeri el a jelenlegi ukrán hatalom legitimitását, ezért megszakítja a diplomáciai kapcsolatait Ukrajnával” – idézi a diplomatát az UNN hírügynökség az ENSZ hírközpontjára való hivatkozással.
Csurkin egyúttal reményének adott hangot, hogy Ukrajnában független vizsgálat tisztázza a mesterlövészek által meggyilkolt tüntetők és rendőrök ügyét, illetve kivizsgálják az emberi jogok megsértésének eseteit.

***
Pénteken reggel az orosz Fekete-tengeri Flotta elsüllyesztette egy újabb hajóját a Donuzlav tavon, az ukrajnai haderő Déli katonai bázisának térségében – közölte a pravda.com.ua az ukrán védelmi minisztérium krími regionális médiaközpontjára hivatkozva.
A BM 416 típusú kishajót azért süllyesztették el a tó tengeri kijáratánál, a hajózási útvonalon, hogy az ukrán flotta hajói ne tudják elhagyni a kikötőt. Tegnap a tengeri kijárat eltorlaszolására az oroszok már elsüllyesztették ugyanott két hadrendből kivont hajójukat.

***
A Berkut különleges rendőri alakulat katonái tucatszám folyamodnak Oroszország szimferopoli főkonzulátusán orosz állampolgárságért, az útlevelek kiadása folyamatosan zajlik – jelentette a korrespondent.net a főkonzulátus tájékoztatására hivatkozva. A főkonzulátuson ugyancsak rámutattak, hogy egyébként is nő az orosz állampolgárságot igénylők száma az ukrán lakosság körében.
Mint ismeretes, Arszen Avakov ukrán belügyminiszter kinevezését követő első döntéseinek egyikével feloszlatta a Berkutot, elrendelte a testület mintegy 4000 munkatársának újraattesztálását és egy új alakulat létrehozását. Krím Legfelsőbb Tanácsa február 28-án ugyancsak Berkut néven különleges rendvédelmi alakulatot hozott létre, mely kizárólag a krími hatóságoknak lett alárendelve. A szimferopoli orosz főkonzulátus március 1-jén kezdte meg az orosz útlevelek kiadását a Berkut tagjainak.

***
A Krímben az előzetes adatok szerint akár 30 ezer orosz fegyverest is összevonhattak – állította sajtótájékoztatóján Mihajlo Kovaly vezérezredes, Ukrajna Állami Határőrszolgálata személyzeti igazgatóságának igazgatója. Kovaly ugyanakkor nem közölte, hogy hány ukrán fegyveres teljesít szolgálatot jelenleg a félszigeten, mondván, a határőrökön kívül a Krímen állomásozó ukrán haderő egységeiről is szó van.
Korábban Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt állította, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta állomáshelyén kívül nincsenek oroszországi katonák a Krímen – emlékeztet az Interfax-Ukrainára hivatkozva a zn.ua.

***
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának tagjai ma sem jutottak el a Krímbe – jelentette a korrespondent.net hírportál. A 21 ország által delegált 40 katonai megfigyelő ismét elindult Odesszából az autonóm köztársaság felé, ám ma sem engedték át őket a félszigetre vezető utakon felállított, és jelzés nélküli egyenruhát viselő fegyveresek által felügyelt ellenőrzési pontokon – közölte Jevgenyij Perebijnisz, az ukrán külügyminisztérium információs igazgatóságának vezetője.
Az EBESZ-megfigyelők tegnap szintén dolguk végezetlenül voltak kénytelenek távozni az autonóm köztársaság határáról. Mint arról beszámoltunk, az EBESZ-misszió célja a krími helyzet feltérképezése lenne, a március 12-ig tartó küldetés során a megfigyelők az ukrán és az orosz fegyveres erők katonai objektumait tervezik felkeresni.

***
Oroszország Állami Dumájának mind a négy frakciója támogatta a Krími Autonóm Köztársaság (ARK) parlamentjének döntését, hogy referendumot írnak ki az Ukrajnából való kiválás és az Oroszországhoz való csatlakozás kérdéséről. Ezt annak kapcsán közölték Moszkvában, hogy krími küldöttség kereste fel az orosz parlament alsóházát.
Leonyid Szluckij, a Duma FÁK ügyekben illetékes parlamenti bizottságának elnöke közölte, hogy a március 16-ra kiírt népszavazás után néhány nappal „az Állami Duma hivatalossá teszi a Krím népe által a referendumon meghozott döntést”.
Mint ismeretes, tegnap az ARK Legfelsőbb Tanácsa úgy határozott, hogy a félsziget csatlakozik az Orosz Föderációhoz annak szubjektumaként, s 2014. március 16-ra összkrími (Szevasztopollal együtt) népszavazást ír ki, amelyen a félsziget lakosságának arról kell döntenie, hogy Oroszországhoz csatlakoznak, vagy visszatérnek az 1992. évi alkotmányhoz, amely a Krímet Ukrajna részeként határozta meg.
A krími tatár nép Medzslisze (tanácsa) a március 16-i referendum bojkottálására szólította fel a választókat – jelentette az Interfax hírügynökségre hivatkozva a zn.ua.

***
Ma folytatódott a hrivnya tegnap kezdődött erősödése a bankközi valutapiacon. Reggel a kereskedés a 9,0–9,3hr/USD szintről indult, s délre elérte a 8,9–9 hr/USD sávot. Az euróval délben 12,34–12,49 hr/EUR szinten kereskedtek – írta az epravda.com.ua.

***
Hennagyij Moszkal rendőrtábornok, a Batykivscsina parlamenti képviselője a zn.ua-nak adott interjújában cáfolta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Belügyminisztérium állítását, miszerint a kijevi Majdanon februárban, a zavargások idején kitört lövöldözést külföldiek provokálták volna ki.
A honatya emlékeztetett, hogy „hazafias érzelmű”, magas beosztású belügyi tisztek tájékoztatása alapján még január 27-én figyelmeztetett a Majdan erőszakos feloszlatására kidolgozott „Volna” (Hullám) és „Bumeráng” műveletek előkészítésére. Ezen akciók keretében az ukrán különleges alakulatok mesterlövészei parancsot kaptak, hogy ne csak a tiltakozókra lőjenek, hanem a rendőrökre is – tette hozzá Moszkal. Mindez szerinte a konfliktus eszkalálása végett történt, hogy ürügyet teremtsenek a Majdan felszámolására.
Moszkal azt mondta, a speciális belügyi alakulatoknak csak Zaharcsenko belügyminiszter adhatta ki a tűzparancsot. Mint jelezte, február 20-án maga a tárcavezető is elismerte, hogy kiadta a parancsot a fegyverhasználatra. A képviselő szerint ugyanakkor a „Volna” és a „Bumeráng” műveletek kivitelezésére személyesen Viktor Janukovics adott engedélyt.
Moszkal meggyőződésének adott hangot, hogy Valentyin Nalivajcsenko SZBU-elnök és Arszen Avakov belügyminiszter állítása egy „harmadik erőről”, ismeretlen mesterlövészekről nem egyéb, mint a vezetőknek tekintélyük megszilárdítására, szervezeteik kimosdatására tett kísérlete.

Hét