Szijjártó Péter Beregszászban

A magyar kormány kiállásáról biztosította a kárpátaljai magyarság képviselőit Szijjártó Péter magyarországi külügyminiszter július 16-án Beregszászban.

– Mindig számíthatnak ránk, bármilyen nyomást is helyezzenek ránk a nemzetközi porondon. A 150 ezres magyarság sorsa fontosabb számunkra bármelyik geopolitikai aspektusnál – mondta a külügyminiszter a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott találkozón.

Szijjártó Péter a találkozót követő sajtótájékoztatón közölte: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil, demokratikus ország legyen. Ha sikerül, az jó hatással lesz a magyar–ukrán kapcsolatokra és a kárpátaljai magyar közösség életére egyaránt. Abban vagyunk érdekeltek, hogy javuljon ez a kapcsolat, mert meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzet senkinek sem jó. Sem Ukrajnának, sem Magyarországnak és főként nem a kárpátaljai magyarságnak, akiknek el kell viselniük a megfélemlítést, jogaik csorbítását.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy nem a magyar fél miatt romlott meg ennyire a két ország közötti viszony. Meggyőződése szerint a volt ukrán elnök döntései vezettek a jelenlegi helyzet kialakulásához.

„Mi Magyarországon nem hoztunk olyan döntéseket, amelyek csorbították volna a Magyarországon élő ukránok jogait. Magyarországon nem törtek rá kommandósok ukrán nemzetiségű emberekre. Mi Magyarországon nem kényszerítettük arra az ukrán embereket, hogy ne viseljék a nemzeti jelképeiket. Nem hoztunk olyan törvényt, amely akár a nyelvhasználat, akár az oktatás jogát elvette volna a magyarországi ukrán közösségtől” – mondta a külügyminiszter. Kifejtette: reménységet látnak az új ukrán államfőben, s azt gondolják az eddigi megnyilvánulásai alapján, hogy reális a két ország kapcsolatainak javítása. A külügyminiszter szerint erre a parlamenti választások után van reális esély.

– Mindent megteszünk a két ország kapcsolatainak javításáért. Amint visszaadják a kárpátaljai magyarság szerzett jogait, amint vége a provokációnak és abbahagyják a megfélemlítést, abban a pillanatban visszavonjuk az Ukrajnával szembeni vétónkat.

Azzal kapcsolatban, hogy az ukrán kormány a belügyeibe történő beavatkozásként értékelte a látogatását, Szijjártó Péter kifejtette: mi mindig örülünk, ha más országok vezetői gyakran látogatják a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeiket. Nem gondoltam volna, hogy Ukrajnában problémát okozhat, hogy szeretnénk találkozni a kárpátaljai magyarsággal.

– Szeretnénk, ha az ukrán hatalom is úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint egy erőforrásra. Egy erőforrásra Ukrajna megerősítése és a magyar–ukrán kapcsolatok rendezése érdekében. Minél jobban élnek a kárpátaljai magyarok, minél erősebb a közösségük, annál jobban hozzá tudnak járulni Ukrajna sikeréhez – mondta Szijjártó, és emlékeztetett rá, hogy ennek eléréséhez sok segítséget nyújtott a magyar kormány az elmúlt időszakban.

Az ukrán sajtóorgánumok képviselőihez szólva Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a július 15-i erőszakos házkutatásokkal kapcsolatban Volodimir Zelenszkijnek üzent: arra kéri az elnököt, hogy utasítsa az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetőjét a kárpátaljai magyarságot célzó nyomásgyakorlás beszüntetésére.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma