Szolgálati járművet kapott hét beregszászi járási település rendelője

Hét beregszászi járási település rendelője kapott szolgálati járművet november 2-án-olvashatjuk a Beregszászi Járási Állami Adminisztráció hivatalos Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/Beregszászi Járási Állami Adminisztráció

Ihor Bondarenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke elmondta, hogy Ukrajna Kormánya nagy figyelmet fordít az orvosi ellátás megfelelő szintjének biztosítására. Kiemelte, hogy állami költségvetésből épülnek majd új rendelők Nagybakos (Szvoboda) és Déda településeken, valamint az év végére további négy szolgálati jármű beszerzését is tervezik. Végezetül hozzátette, hogy a vidéki térségekben is minőségi gyógyszereket fognak biztosítani, illetve az egészségügyi intézmények is megkapják a megfelelő orvosi felszereléseket.

A bótrágyi, borzsovai, bátyúi, baktai, gáti, nagybégányi és zápszonyi családorvosi rendelőkbe szállított járművek összköltsége 3 493 000 hrivnya.

Kárpátalja.ma