Támogatás, mely valóban célba ért – csepeli segítség Beregsomnak, Beregszásznak és Csonkapapinak

A magyar miniszterelnök felhívására 2015 márciusában Csepel Önkormányzata úgy határozott, hogy tízmillió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot. Az összegből négy-négy millió forintot Csonkapapi és Beregsom számára, s további két millió forintot a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola felújítására különítettek el. Az adomány megérkezett, s annak célszerű felhasználásáról egy csepeli delegáció Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd csepeli polgármester vezetésével október 8-án személyesen győződhetett meg a szomszédtelepüléseken.

A fejlesztési és humanitárius célra szánt pénzadományból a helyi iskolák nyílászáróinak cseréjét és az óvodák fűtésrendszerének felújítását valósították meg, továbbá az óvodák növendékeinek közel féléves étkeztetését biztosították. A fennmaradó összegből Beregsomban közel 60 rászoruló család részesült egyenértékű élelmiszercsomag-támogatásban, míg Csonkapapiban a helyi szociális konyha működtetését segítették.

86884_01A küldöttség ezúttal sem érkezett üres kézzel – Csepel Önkormányzata ruhaadománnyal segítette a két település rászoruló lakosait. Az óvodások és iskolások kulturális műsorral mondtak köszönetet az intézményeiknek nyújtott anyagi támogatásért, melyre ezentúl a beregsomi iskola és a csonkapapi polgármesteri hivatal falán felavatott emléktáblák is emlékeztetnek.

86884_02A delegáció tagjai október 9-én a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola épületén végzett korszerűsítési munkálatok megtekintésével zárják kárpátaljai útjukat.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma