Támogatásban részesül a Barkaszói Középiskola

Az egri székhelyű Kárpátikum Közhasznú Alapítvány támogatásban részesíti a Barkaszói Középiskolát. A segítségről Kajati György alapítványi elnököt kérdeztük. „A Kárpátikum Alapítvány a Kárpát-medencei magyarság összefogásával, egymás kultúrájának a megismerésével foglalkozik. Először erdélyiekkel és felvidékiekkel ismerkedtünk, majd kárpátaljaiakkal és vajdaságiakkal találkoztunk. Mikor kiderült, milyen nehéz helyzetbe kerültek a kárpátaljai magyarok, úgy döntöttünk, hogy gyermekeket fogunk támogatni. Nagy Tiborral, a Barkaszói Középiskola tanárával vettük fel a kapcsolatot, aki segített találkoznunk az iskola igazgatójával, Majoros Bélával. Jelenleg térképeket hoztunk az iskolának, de a mostani alkalom valójában feltérképezése annak, hogy miben tudunk a jövőben még segíteni. Szeretnénk további adományokkal támogatni a gyermekeket, valamint az iskola igazgatójával egyeztetve többek között a tanulók jövőbeni magyarországi táboroztatásáról is tárgyaltunk. Reméljük, hogy ittlétünk egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolat kezdetét jelenti.”

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma