Tanácskozást szervezett a Rákóczi Szövetség Makkosjánosiban

A Rákóczi Szövetség kárpátaljai helyi és ifjúsági szervezetei képviselőinek tartottak tanácskozást március 23–25. között a Beregszászhoz közeli Jánosiban. A rendezvénynek a Helikon hotel adott helyet.

A szövetség 43 helyi, köztük 22 középiskolai szervezettel és több mint kétezres tagsággal rendelkezik Kárpátalján. A mostani megbeszélésen hatvan kárpátaljai szervezetvezető vett részt azzal a céllal, hogy megvitassák és hatékonyabbá tegyék a Rákóczi Szövetség helyi tevékenységét.

A háromnapos hétvégét megtisztelte jelenlétével Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Szalóczy Pál újságíró, aki harminc évig volt a Magyar Rádió és Televízió legendás bemondója, hírolvasója.

A hétvége kiemelt témái között szerepel a magyar iskolaválasztást szolgáló, a külhoni régiókra kiterjedő beiratkozási program, illetve a magyarországi nyugdíjas és egyházi közösségek Kárpátaljai Utaztatási Programja.

Az elmúlt évben csak Kárpátalján a beiratkozási program jóvoltából több mint kétezer diák részesült egyszeri ösztöndíjban. Idén az óvodások és iskolakezdők mellett az újszülöttekre is kiterjesztenék a programot. A tanácskozás másik fő célja épp ezért a kapcsolati háló kiépítése volt, hogy ezek a csomagok sikeresen célba érjenek.
A munkamegbeszéléseken túl kulturális program is várta a résztvevőket. Pénteken Hajduk Márta dokumentumfilmjét, a Kárpátaljai tragédiát nézték meg, míg szombaton a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Gerendák című darabját tekinthették meg a színház nagytermében.

Bátyi András
Kárpátalja.ma