Tanárverés a Beregszászi járásban

Ököllel támadt egy nő a Beregszászi járás egyik iskolájának tanárára – adta hírül a mukachevo.net december 30-án.

A falusi iskola tanárai és vezetősége nevelői órát tartottak az intézmény nyolcadik osztályos tanulóinak, amikor egy 56 éves nő berontott a terembe és ököllel támadt az idegen nyelvet oktató tanárra. Az iskola igazgatója sietett a 25 éves nő védelmére.

A feldühödött asszony azzal magyarázta tettét a kiérkező rendőröknek, hogy a tanár bántalmazta az unokáját. Ugyanakkor a sértett tagadta, hogy bárminemű erőszakot alkalmazott volna a gyerekkel szemben.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat nem mutatott ki a nagymama állításának megfelelő sérüléseket a gyermek testén. A tanáron könnyebb sérüléseket fedeztek fel. A bántalmazott tanárnő elmondása szerint a nagymama nem első alkalommal inzultálta őt, de nem tette szóvá az esetet abban a reményben, hogy idővel lenyugszik majd.

A bántalmazót akár kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják.

Kárpátalja.ma