Templomba törtek be Aknaszlatinán

Betörtek az aknaszlatinai római katolikus egyházközség plébániatemplomába. Az eset Ukrajna függetlenségének ünnepén, augusztus 24-én történt.

A tettesek kegytárgyakat rongáltak meg – tudta meg a Kárpátalja.ma szerkesztősége. Feltörtek két perselyt, ám azok üresek voltak, így pénzt nem lophattak el. Megrongálták a templom orgonáját, valamint a széfekhez próbáltak hozzájutni, de a feszegetésen túl nem jutottak. Elvittek két rádiós mikrofont, viszont az adóvevőket – melyek nélkül a mikrofonok használhatatlanok – otthagyták. A tárgyi rongáláson túl azonban eszmei jellegű károkozás is történt: megolvasztották a templomban lévő magyar nemzeti lobogó tartózsinegét, így a zászló a földre hullott.

A betörés időpontja és a magyar zászló „leszakítása” arra enged következtetni, hogy nem egyszerű betörés történt. Csak remélni lehet, hogy nem újabb magyarellenes megmozdulásnak lett áldozata a templom…

A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A tetteseket még keresik.

Kárpátalja.ma