Tettekkel a szórványért

Februárban lezajlott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezetének tisztújító közgyűlése, melyen Puka Éva, az alapszervezet addigi elnöke tizennyolc évnyi szolgálat után lemondott posztjáról. A tagság a tisztújítás során Kozma Józsefnek, az alapszervezet választmányi tagjának szavazott bizalmat, aki „civilben” a Huszti Karitász igazgatói posztját is betölti. Az új elnökkel sikerült rövid bemutatkozó interjút készítenünk munkájáról, terveiről.

– 1965. április 9-én születtem Huszton, itt jártam szakközépiskolába. A kötelező sorkatonai szolgálat letöltését követően gyárban, majd a városi kommunális osztályon dolgoztam.

1989-ben Kárpátalja számos más településéhez hasonlóan Huszton is megalakult a KMKSZ helyi alapszervezete, melyet az itt élő magyar közösség örömmel támogatott. Az új szervezetnek – szüleimmel együtt – alapító tagja voltam, és a továbbiakban igyekeztem maximálisan részt vállalni annak munkájában. Az életem összefonódott az alapszervezet életével: voltam már választmányi tag, alelnök, 2007. és 2011. között a Huszti Városi Tanácsnak a KMKSZ által jelölt képviselője voltam. Idén februárban pedig – a tagság bizalmának köszönhetően – abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy én vezethetem az alapszervezetünket. Az elnöki funkció mellett a Huszti Karitász igazgatói posztját is ellátom. A karitatív feladatok végzése sokszor nem könnyű, ám becsületes munka. Örömmel végzem mindezt, hiszen segíteni jó.

– Szórványtelepülésről lévén szó, hogyan értékeli alapszervezetük eddigi tevékenységét?

– Az elmúlt huszonöt év sikerekben és kudarcokban bővelkedett. Ön helyesen mondta: Huszt szórványtelepülés. Az itt élő magyarság jövőjét fenyegeti az elvándorlás és az asszimiláció veszélye. Úgy gondolom, mindenképpen jó, hogy a településen KMKSZ-alapszervezet működik, mivel meglátásom szerint, a történelmi egyházak mellett szervezetünk a magyarság megmaradásának és érdekképviseletének egyik pillére. Az elmúlt két és fél évtizedben igyekeztünk maximálisan kiállni nemzetiségi és oktatási kérdésekben. Ennek révén megmaradhatott és jelenleg is működhet a Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola. Jó kapcsolatokat ápolunk a helyi polgármesteri hivatallal, a város vallási felekezeteivel és nemzetiségeivel.

Alapszervezetünk a KMKSZ megyei szervezetének részeként hivatalos ügyintézést is végez: részt vállal a támogató nyilatkozatok ügyintézésének folyamatában és az oktatási-nevelési támogatások lebonyolításában. Részt veszünk a Szövetség megyei és regionális rendezvényein, és a helyi történelmi egyházakkal közösen méltatjuk nemzeti ünnepeinket. Vannak helyi összejöveteleink, és bár nagyobb volumenű rendezvényeket eddig, sajnos, nem sikerült szerveznünk, erről a szándékunkról nem mondtunk le. Biztató jel, hogy tavaly október 20-án mi is részt vállaltunk a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által Huszton szervezett I. Bethlen-napon. A rendezvény sikere inspirálóan hat ránk: reméljük, hogy idővel önállóan mi is hasonló rendezvényt szervezhetünk majd.

– Újonnan megválasztott elnökként milyen tervei vannak?

– Folytatni szeretném az elődöm, Puka Éva által elkezdett munkát. Fontosnak tartom, hogy az ifjúságra mint jövőnk zálogára fokozottabban fókuszáljunk, ahogy azt is, hogy a magyar nyelvápolást erősítő alkalmakat szervezzünk. Ez utóbbiakra egy tavalyi esemény kapcsán már most nagy igény mutatkozik. Az elmúlt esztendőben ugyanis egy, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél nyertes pályázat révén fél éven keresztül, szombatonként magyar nyelvű fakultatív órákat szervezhettünk – korosztálytól függetlenül – az érdeklődőknek Müller Marica pedagógus vezetésével. Ezek az alkalmak elnyerték a vegyes családok tetszését. A jövőben is szeretnénk ilyen alkalmakat: a megvalósítás finanszírozása céljából természetesen figyelni fogjuk a pályázati lehetőségeket is.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap