Tilos a fürdőzés az Ung vizében

Beköszöntött a meleg nyár, s a megyeközpontban mindössze egy hivatalos üdülőövezet nyújthat felfrissülést. A gyermekvasút melletti terület nem nevezhető strandnak, mivel nincs megfelelően kiépítve. Egy öltöző és egy illemhely áll a látogatók rendelkezésére, mely azonban szinte állandóan zárva van. A parton csak napozni lehet. A városi tanács döntése értelmében szigorúan tilos fürdőzni az Ung vizében – közölte a pmg.ua hírportál.

– Mivel az Ung egy bonyolult vízrajzi helyzettel rendelkező hegyi folyó, melynek partjai meredekek, nem lehet több üdülőövezetet kijelölni. Ez az egyetlen sík parttal rendelkező terület – mondta Makszim Borovikov, az Ungvári Városi Tanács jóléti osztályának vezető szakembere.
A városban működik néhány magántulajdonban lévő üdülőövezet, melyekben a medencéken kívül napozóágyak, kényelmes fürdőszoba, öltöző és egy játszótér is a szolgáltatás része. Ugyanakkor meg kell fizetni a kényelmet: egy felnőtt napi jegy ára 100 hrivnya, az 5–12 évesek számára 80 hrivnya, 5 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés.

Ljudmila Fedorisina, – az egyik ungvári szálloda és étterem ügyfélkapcsolati menedzsere – szerint ők kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a kisgyermekek és az idős emberek számára is. Medencéjük 13 méter hosszú és 6 méter széles. Egy különálló részt kerítettek el a gyermekek számára, ahol a víz szintje biztonságos. A felnőttek felüdülését pedig legalább 1,8 méter mély medencék biztosítják.

Közkedvelt pihenőhely Ungváron a radvánci kőbánya is, ahol napozóágyak, zuhanyzó, illemhely és néhány öltöző szolgálja a látogatók kényelmét. A területre ingyenes a belépés. A város környékén is számos pihenőhely található, többek között Csapon és Alsószlatinán is. Az árak eltérőek, átlagosan körülbelül 100 hrivnyába kerül egy jegy.

Kárpátalja.ma