Timoscsuk Mihály nevét viseli a beregszászi Görbe utca

Felavatták Timoscsuk Mihály emléktábláját december 19-én Beregszászban, a helyi 5. számú iskolában.

Még 2014 novemberében, az áldozat anyjának kérésére döntött arról a Beregszászi Városi Tanács, hogy a Görbe utca ezentúl a fiatalon elesett katona nevét viselje. A megyei állami közigazgatási hivatal vezetője most rendelkezésben erősítette meg ezt a határozatot – tudatta Babják Zoltán polgármester.

Timoscsuk Mihály 1987. augusztus 13-án született Rivnében, s ott élt 1996-ig, majd a Beregszászi 5. Számú Középiskolában folytatta tanulmányait. 2005 és 2009 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-földrajz szakos hallgatója volt. 2010-ben szerzett diplomát történelemből. A Kelet-Ukrajnában kirobbanó harcok már szerződéses katonaként találták a fiatalembert, csapatával a leghevesebb harcok helyszínére, Luhanszk környékére vezényelték őket. Az oroszbarát szeparatisták 2014-ben, a katona születésnapján indítottak végzetes rakétatámadást az alakulat állomására.

Kárpátalja.ma