Tiszaújlakon alakult KMKSZ ISZ-alapszervezet

Éppen az `56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, október 23-án alakult meg Tiszaújlakon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének 24. alapszervezete. A fiatalok a magyar tannyelvű tiszaújlaki középiskolában gyűltek össze, és már első alkalommal igazi csapatként, közös gondolatokkal és hatalmas lelkesedéssel írták alá közösen szándéknyilatkozatukat. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke, Fábián Beáta, a KMKSZ ISZ nemzetpolitikai kommunikációért felelős elnökségi tagja, valamint Bencze Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének elnöke.
Az elnökök biztató szavait követően megválasztották a tiszaújlaki ifjúsági alapszervezet vezetőit. Elnöknek Asztalos Annamáriát, alelnöknek Vári Norbertet, titkárnak pedig Ápsáj Katerinát választották. Az alapító tagok közé tartoznak továbbá: Szoboszlai Viktória, Petrusinec András, Hrebinec Dániel és Gérus József.
A kis csapat fő célja, hogy olyan programokat – bálokat, megemlékezéseket, sportnapokat, egészségnapokat – tudjanak szervezni, amelyek felkeltik nemcsak a helyi fiatalok figyelmét, érdeklődését, hanem egyfajta kulturális központként funkcionál a kárpátaljai magyar fiatalok életében.

KMKSZ ISZ