Tíz év alatt a felére csökkent a gyerekek száma Ukrajnában

14 millió gyerek helyett ma már csak 7 millió gyermek él az országban.

A kiskorúak védelmének megerősítéséről fogadott el törvényt a parlament – tette közzé az UNIAN hírportál november 7-én. A Porosenko által előterjesztett, A gyermekek védelmének megerősítésére vonatkozó néhány ukrán törvény módosításáról (№ 3579) szóló javaslatra a Legfelsőbb Tanács 350 jelenlévő képviselője közül 249 szavazott igennel.

Az Ukrajna nemzetbiztonsági alapjairól szóló törvény értelmében a gyermekvédelem az egyik legfontosabb nemzeti érdek. Épp ezért a lakosság, elsősorban a gyermekek életkörülményeit és egészségét veszélyeztető tényezők növekedése, a háború és a fegyveres konfliktusok kihatásai, az árva vagy a szülői felügyelettől megfosztott gyerekek számának emelkedése, a nevelőotthonokban vagy rendezetlen családi körülmények között élő kiskorúak számának növekedése mind-mind az ország érdekeit és biztonságát (is) veszélyeztető jelenségek.

Ezen negatív tendenciákat most különböző szociálpolitikai rendelkezésekkel próbálja a kormány megállítani. A Miniszteri Kabinet a 2018-as költségvetési törvénytervezet kidolgozásakor lényegesen növeli a kiskorúak számára megállapított megélhetési minimumok összegét. Emellett 2018. január elsejéig a kormánynak ki kell dolgoznia, és a Legfelsőbb Tanács elé kell terjesztenie a gyermekes családok szociális helyzetének, életkörülményeinek javítására irányuló törvénytervezetet.

Irina Lucenko, az elnök parlamenti megbízottja beszámolt arról a tényről, hogy tíz év alatt felére csökkent a gyermekek száma Ukrajnában, 14 millió helyett ma már csak 7 millió gyermek van az országban. Elmondása szerint az utóbbi öt évben, különösen a háborús időszakban, de nem közvetlenül harci esemény miatt évről évre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik ellen bűncselekményt követtek el, számuk nyolcezerre tehető.

2014-ben 80 gyerek vált erőszak áldozatává, 2015-ben 64, tavaly 75.

Jelenleg az országban kiépített állami nevelőotthon-hálózat működik, ám a döntéshozók határozott célja, hogy ezeket az intézeteket családtípusú gyermekotthonokká alakítsák át.

Kárpátalja.ma