Több mint egy év óta először érkezett Kárpátaljára állami forrásból oltóanyag kanyaró ellen

65 ezer adag kanyaró elleni oltóanyag hiányzik Kárpátalján.

Több mint kilencezer adag kanyaró elleni védőoltást juttatott Kárpátaljára az ukrán egészségügyi minisztérium. Összesen 11 857 adag áll rendelkezésre a megyében a szükséges 76585-ből, tehát továbbra is jelentős – 85 százalékos a deficit – tudatta március 6-án Tetjana Mico, a megyei egészségvédelmi főosztály igazgatóhelyettese.

– Februárban kétezer oltóanyag érkezett a megyébe Kijevből, a napokban további 9010 adag.
Ugyanakkor az eljuttatott vakcinákat még a 2016-os költségvetésből utalták ki, a 2017-es keretből egyetlen oltóanyagot sem kapott Kárpátalja – jegyezte meg Mico.

A kárpátaljai adminisztráció egészségügyi osztályának közlése szerint átlagosan 1500 kanyaró elleni védőoltást használnak fel hetente Kárpátalján, így a rendelkezésre álló anyag kevesebb mint két hónapra elegendő.

Kárpátalja.ma