Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Új épülettel gazdagodott a Nagyszőlősi Szent József Óvoda

Új épülettel gazdagodott a Nagyszőlősi Szent József Óvoda

Másfél éves munka után – sok kisgyerekes család örömére – szeptember 28-án megnyitották a Nagyszőlősi Szent József Magyar Katolikus Bölcsőde és Óvoda új épületét.

Az ünnepi rendezvényen Németh Sándor, a Nagyszőlősi Szociális-Karitatív Központ vezetője elmondta, hogy az intézményt 1998-ban Papp Tihamér ferences szerzetes alapította. Az azóta eltelt több, mint húsz év alatt az épület jelentős felújításra szorult, emellett egyre több család igényelte a magyar nyelvű óvodát. Ezért úgy döntöttek, hogy a jelenlegi óvoda felújításán kívül a területen még egy épületet építenek, így további négy csoport elhelyezése lett biztosítva.

Mertek nagyot álmodni és álmuk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. segítségével valóra vált.

A magyar kormány 260 millió forinttal támogatta a munkálatokat, s ezzel ismét bebizonyította, hogy nem hagyja cserben a kárpátaljai magyarságot, a külhoni magyar családokat – jelentette be az egybegyűlteknek Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Az építkezést a Munkácsi Római Katolikus Püspökség és a Kárpátaljai Szent Márton Karitász is segítette.

A budapesti Szent Angéla Ferences Gimnázium kórusa, amely a megnyitón is fellépett, három alkalommal szervezett jótékonysági koncertet Magyarországon az épülő óvoda javára.

A munkálatokat a Nagyszőlősi Szociális-Karitatív Központ koordinálta Magyar Gergely ferences szerzetes, nagyszőlősi plébános segítségével.

Paljuk Gabriella, az óvoda vezetője, beszédében hálát adott minden kapott segítségért, és hangsúlyozta, hogy az épület nem csupán téglából gyorsan összehordott ház, hanem szeretettel, gonddal, odafigyeléssel, szívvel–lélekkel teremtett otthon a város legkisebbjei számára.

Kuti László, Magyarország Ungvári Konzulátusának konzulja Grezsa István miniszteri biztos nevében köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy az utóbbi időben a magyar kormány 6 milliárd forintból immár 139 óvodát újított fel és 32 új óvodát épített Kárpátalján. Ezek közül a nagyszőlősi intézmény volt az egyik legnagyobb projekt, mely reményeik szerint jól fogja szolgálni az ugocsai magyar közösséget.

A kapott támogatásért köszönetet mondott Bocskai István, Nagyszőlős polgármestere, Ljubka Vitalij, a Nagyszőlősi Járási Tanács vezetője, továbbá Rezes József, a vallási és nemzeti kisebbségek megyei főosztályvezetője, aki frappánsan fogalmazva elmondta, hogy az okos telefonok buta világában nagy szükség van a keresztény értékekre, melyet az új óvoda kíván megerősíteni a gyermekekben.

Majnek Antal munkácsi megyéspüspök az intézmény megáldása előtt köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött a projektben, majd hozzátette:

Hálát adunk az Úristennek a gyermekért, az életért, hálát adunk a szülőkért, akik elfogadták a gyermeket. Imádkozzunk azért, hogy továbbra is minél több családban megszülethessen a következő gyermek, a szülők ne mondjanak nemet a kegyelemre. Vegyük komolyan Isten legelső parancsát, amit még Ádámnak és Évának mondott: Szaporodjatok és sokasodjatok.

A szalagvágást és az épület megáldását követően a legkisebbek fellépését tekinthette meg a közönség.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
78 éve történt a Babij Jar-i mészárlás

1941. szeptember 29-én német hadműveleti megszállók arra kötelezték felhívással Kijevben a helybéli zsidókat, hogy gyülekezzenek a város szélén található temetőnél.

Close