Új medret talált magának a Talabor

Megváltozott a Talabor medre – a folyó egyik ága most a técsői járási Vajnág (Vonyihovo) lakóinak kertjein át folyik – jelentette az UNIAN.

A hírügynökség emlékeztet, hogy idén télen az árvíz jelentős károkat okozott Kárpátalján. A folyókon mért vízszint helyenként meghaladta a 2001. évi árvíz csúcsértékeit, az egyik folyó pedig, lám, a medrét is megváltoztatta. A Técsői járásban összesen 138 porta került víz alá, leszakadt egy fából épült közúti híd Tarackrasznán (Kraszna). A legnagyobb károk azonban Vajnágon keletkeztek.

Mihajlo Horban, a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) técsői járási osztályának vezetője elmondta, a Talabor ebben a községben még a tavalyi árvíz idején megrongált egy körülbelül 150 méteres szakaszt a települést védő töltésből. Amikor az árhullám levonult, megfeledkeztek a gátról – tette hozzá. Idén aztán a megáradó folyó vize egyszerűen kizúdult a sérült töltésen, és új medret talált magának, méghozzá a falu lakóinak kertjein át. Összesen 110 porta került víz alá.

A hatóságok megállapították, hogy semmit nem tehetnek, amíg nem apad a víz. Akkor aztán a vízügyisek speciális technikai eszközeikkel megkísérelhetik visszaszorítani régi medrébe a folyót – közölte a DSZNSZ szakembere.

A mukachevo.net a DSZNSZ tájékoztatása nyomán azt írta, hogy a december 20-i állapot szerint 467 hektárnyi mezőgazdasági terület, 116 porta és 48 pince volt még mindig víz alatt Kárpátalján.