Újabb adományt adott át az Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászban

A mai napon segélyszállítmány érkezett Beregszászba, melyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet biztosít a kárpátaljai egészségügyi intézetek számára a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Az eseményen részt vettek: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója; Petrov Olekszij, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal kormányzója, aki először vett részt a segélyszervezet rendezvényén; Szilágyi Mátyás, beregszászi magyar főkonzul; Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke; Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja; Laba Mihajlo, parlamenti képviselő és Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere.

Petrov Olekszij néhány szóban megköszönte Lehel Lászlónak a közös munkát, amelyet a nemrég aláírt megállapodás értelmében végeznek. Elmondta, hogy ez már a második közös eseményük, az első kárpátaljai orvosoknak biztosított továbbképzési lehetőséget Magyarországon. A szavahihetőséget – miszerint az adott szó kötelez –, figyelmébe véve folytatják az együttműködést – mondta a kormányzó. Hangsúlyozta, hogy egy igazságos elosztású terv valósul meg, és ebből az adományból Kárpátalja összes egészségügyi intézménye részesülni fog. Végül köszönetet mondott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Kormánynak a segítségért, amit Ukrajnának, azon belül Kárpátaljának nyújtanak most, amikor Ukrajna még a vörös zónába tartozik.

Lehel László megerősítette, hogy együttműködési megállapodást kötöttek Kárpátalja kormányzójával. Három dolgot emelt ki:

Az első, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően rendkívül gyorsan került be a segélyszállítmány Ukrajnába, amit a kormányzó úr közbenjárásának köszönhetünk – mondta. – A második szempont az igazságosság – folytatta. – „Amikor baj van valahol, akkor egy segélyszervezetnek nem az a dolga, hogy újabb konfliktusokat kreáljon, hanem az a dolga, hogy az egyetértést és az összetartozást erősítse.” Végül a harmadik szempont, amit kiemelt, az a bizalom: „A bizalom nem jön magától. Egyértelmű tettek kellenek és adott szavak, amelyeket betartunk.” – szögezte le.

A szállítmány különböző védőfelszereléseket, fertőtlenítőszereket tartalmaz: 36 016 kézfertőtlenítőt, 49 920 műanyag arcvédő és 120 000 orvosi maszkot. A szállítmányt a Beregszászi és a Nagyszőlősi kórházak képviselői vették át.

Szimeonov Barbara
Kárpátalja.ma