Újabb két ukrán katona esett el a kelet-ukrajnai harcokban, civil áldozatok

Két ukrán katona esett el, és kilenc sebesült meg csütörtökön a kelet-ukrajnai harcokban a kijevi hadműveleti parancsnokság legfrissebb jelentése szerint.

Közép-európai idő szerint 17 óráig a Moszkva által támogatott szakadárok 54-szer nyitottak tüzet a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalára Grad rakéta-sorozatvetőkkel, harckocsikkal, akna- és gránátvetőkkel, illetve kézi lőfegyverekkel – közölte a parancsnokság. A helyzet továbbra is Donyeck környékén, az ukrán ellenőrzés alatt lévő Avgyijivka településnél a legsúlyosabb, amelyet immár ötödik napja tartanak heves tüzérségi tűz alatt a szakadárok, de a harcok a frontvonal teljes hosszát érintik.

Az újabb két katonával együtt már hivatalosan is az ukrán fegyveres erők legalább 13 tagja vesztette életét a múlt vasárnap fellángolt harcokban.

Avgyijivkában rendőrségi összesítés szerint január 29. óta egy civil vesztette életét – korábbi beszámolók szerint egy 61 éves nő, akinek repeszsérülésekkel teli holttestét az utcán találták meg szerdán -, és összesen nyolc polgári személy sérült meg a települést ért támadásokban. 78 épületben keletkeztek károk, ezek között 7 lakásban, 70 lakóházban és boltban.

Csütörtökön több mint 140 személyt menekítettek ki Avgyijivkából, köztük 91 gyereket, és még 70 gyereket készülnek kimenekíteni a településről.

Gáz és vezetékes víz már van a településen, viszont az áramellátást még mindig nem sikerült helyreállítani, mert a szakadárok lőnek a villamosvezetékekhez közeledő szerelőbrigádokra.

Pavlo Zsebrivszkij, Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részének kormányzója Facebook- oldalán azt írta, hogy a délutáni órákban Avgyijivkában viszonylagos nyugalom volt, a település peremvidékét azonban továbbra is lövik a támadó erők.