Újabb magyar–ukrán tárgyalás Kijevben lényeges fejlemények nélkül

Ukrajna továbbra sem hajlandó engedni az oktatási törvény kisebbségi jogokat sértő 7. cikkelyéből – vonható le a következtetés az ukrán oktatási minisztérium munkacsoportja és a kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőinek július 11-i kijevi tárgyalását követően.

A találkozó napirendi pontja a középfokú oktatásról szóló törvény 5., az oktatás nyelvéről rendelkező cikkelye és a magyar érdekképviseleti szervek javaslatainak megvitatása volt.

A magyar delegációt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vezette. A tárgyaláson jelen volt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Szilágyi Lajos, a KMPSZ beregszászi járási elnöke.

– A főbb kérdésekben nem sikerült előrébb jutnunk – mondta el a Kárpátalja.ma hírportálnak Orosz Ildikó –, mert azt ígérték, hogy az ágazati törvényben fogják módosítani az észrevételek alapján a lehetőségeinket, most viszont kiderült, hogy az ágazati törvénynek egyeznie kell az alaptörvénnyel, tehát több kérdés nem is került megvitatásra, mert így nem lett volna értelme. Itt hagytunk egy dokumentumot, amelyben kiegészítettük az ukrán nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeinket, illetve egy, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont által kidolgozott teljes programot, amelyben vázoljuk, hogyan kellene oktatni az ukrán nyelvet a magyar iskolákban, s lebontottuk az ehhez szükséges feladatokat.

A KMPSZ elnöke elmondta, hogy néhány apróbb kérdésben történtek előrelépések: engedélyezik, hogy szeptembertől magyarországi ábécéskönyvekből és munkafüzetekből tanulhassanak alsó osztályban a gyerekek. Az ukrán fél továbbra is hajlandóságot mutat rá, hogy a magániskolák nyelvét az adott intézmények válasszák meg, és van némi kompromisszumkészség arra is, hogy a többségi nyelven oktató intézményektől eltérő követelményrendszert állítsanak fel ukrán nyelvből a nemzetiségi iskolák tanulóival szemben.

A találkozón Lilija Hrinevics miniszter emlékeztetett rá, hogy az őshonos kisebbség számára érettségiig garantált az anyanyelv használata, ám hangsúlyozta: őshonos kisebbség alatt csak a krími tatárokat érti. Az oktatási miniszter kijelentésére reflektálva Brenzovics László kifejtette, ez a kijelentés a kárpátaljai magyarsággal szembeni diszkrimináció. A KMKSZ elnöke emlékeztetett rá, hogy az EU–Ukrajna csúcstalálkozón Petro Porosenko ukrán elnök ígéretet tett rá, hogy Ukrajna végrehajtja a Velencei Bizottság oktatási törvénnyel kapcsolatos javaslatait, s erre kérte a minisztérium tagjait is.

A magyar tárgyalófelek kérték továbbá, hogy a minisztérium egyértelműsítse, hogy felvetett kérdéseikkel kihez fordulhatnak, mivel számos, a beszélgetésen elhangzott kérdésre kapták azt a választ, hogy az adott problémakör nem tartozik az oktatási minisztérium hatáskörébe.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma