Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Újra árusíthatnak éjszaka szeszes italokat a boltok Kijevben
Illusztráció

Újra árusíthatnak éjszaka szeszes italokat a boltok Kijevben

Az ukrán fellebbviteli bíróság jogerős határozatot hozott, amellyel ismét lehetővé tette, hogy szeszes italokat árusítsanak az éjszaki órákban Kijev boltjaiban – tájékoztatott az ukrán monopolellenes bizottság kedden a Facebookon közleményben.

A kijevi önkormányzat még tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy megtiltja az alkoholárusítást este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben. A tilalom egyaránt vonatkozott a szupermarketekre és a kisboltokra, nem terjedt ki viszont az éttermekre. Az önkormányzat ily módon próbálta felvenni a küzdelmet az alkoholizmussal szemben. A statisztikai adatok alapján ugyanis Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszes ital-fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében.

Az ukrán monopolellenes bizottság azonban megtámadta a testület döntését arra hivatkozva, hogy ez ellentétes a versenyfeltételekkel és korlátozza a vállalkozások függetlenségét.

A monopolellenes bizottság keresetének áprilisban első fokon helyt adott egy kijevi bíróság, a fővárosi tanács azonban megfellebbezte a döntést. Most pedig a fellebbviteli bíróság jogerőre emelte a korábbi döntést, azaz hatálytalanította az éjszakai alkoholárusításra vonatkozó tilalmat.

A sajtóhírekben egyébként már tavaly ősszel szakértők kétségüknek adtak hangot afelől, hogy a tilalom hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. Arra is rámutattak, hogy az intézkedés nyomán elterjedne a szeszes italok zugárusítása a tilalmi időszakban.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Pepe otthagyja a Real Madridot

A portugál játékos az elmúlt tíz évben három BL-trófeát, három spanyol bajnoki címet és két Király Kupát nyert a madridiakkal.

Close