Újra lendületben a Tiszta Kárpátalja

Megyeszerte nagy erővel folytatódik a Tiszta Kárpátalja munkája. A csapat a régi helyszínek mellett új területeket tesz szebbé, tisztábbá. A napokban az önkéntesek többek között ismét jártak a Vereckei hágónál, ahol újfent sok szemetet gyűjtöttek össze. A csapat az elmúlt időszakban járt a Tiszaújlaki Turul- emlékműnél, a nagyszőlősi Kankó vár romjainál, a mezőgecsei Kajdy-kúriánál, és tiszta, rendezett területet hagytak maguk után.

Július 26-án a Borzsa folyó melletti duzzasztónál, Borzsova szomszédságában kezdtek munkához, mely egyben egy csapatépítő tréning is volt. Az önkéntesek között többen a csapat oszlopos tagjai, és a kezdetektől járják a megtisztításra váró területeket. Tiszta Kárpátalja csapatában Bíró András turisztikai szervezővel, a project koordinátorával, Géczi András, Rájplik László, Rágyik Mihály és Nagy Róbert a kezdetektől végez önkéntes munkát. Ez a program a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kezdeményezésére jött létre, és a Miniszterelnökség Kárpátaljáért felelős Kormánybiztossága támogatja.

A munka célja, hogy egyre többen vegyenek részt a kezdeményezésben és már a felnövekvő generációnak is példát mutassunk környezetünk megóvásában – mondta Bíró András.

tiszta karpatalja 2

Ha valaki tud olyan területekről, emlékhelyekről, melyek takarításra, megtisztításra várnak, akkor a Tiszta Kárpátalja csapata várja a felkérést.

A Borzsa folyó melletti takarításban, csapatépítő tréningen részt vett a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács több tagja is, akik családjukkal együtt segédkeztek a munkálatokban, illetve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) aktivistái. A napot közös bográcsozással zárták.

 

Illyés István 

Kárpátalja.ma