Ukrajna amerikai és izraeli nagyvállalatokat von be a kiberfenyegetések elleni küzdelembe

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) hivatala a legnagyobbak közé tartozó amerikai és izraeli magánvállalatokkal kezd együttműködést a kiberfenyegetések elleni küzdelemben – közölte Olekszij Danyilov, a testület vezetője.

A védelmi tanács sajtószolgálatának tájékoztatása szerint erről Danyilov kibervédelemre szakosodott nagy nemzetközi vállalatok képviselőivel találkozva folytatott eszmecserét.

„A kiberbiztonság nem pusztán az egyes országok problémája. Ha egy veszélyt azonosítunk, megértjük, hogy egynél több országot érinthet. Együttes erővel küzdeni az ilyen fenyegetések ellen sokkal hatékonyabb. Ezért kell most létrehoznunk egy együttműködési mechanizmust a kiberfenyegetések elleni védelem területén” – hangsúlyozta az RNBO titkára.

A védelmi tanács közlemény szerint a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Központ – az RNBO egyik munkatestülete – folyamatos együttműködésben lesz olyan kiberbiztonsági és védelmi komputertechnológiákat és eszközöket gyártó vállalatokkal, mint az amerikai Cisco, Fortinet, IBM, MicroFocus és Microsoft, valamint az izraeli Radware cég.

A találkozón az RNBO hivatalának munkatársai bemutatták a külföldi magánvállalatok képviselőinek a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Központ képességeit, és megvitatták a tapasztalatcsere, valamint a koordinációs központ műszaki platformjának fejlesztésében folytatott együttműködés lehetőségeit.

Ukrajnai állami és magánlétesítmények ellen elég gyakran történnek kibertámadási kísérletek, amelyek mögött az ukrán hatóságok szerint zömében az orosz titkosszolgálatok állnak. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tavaly nyáron közölte: megakadályozta, hogy az orosz titkosszolgálatok sikeres kibertámadást hajtsanak végre egy stratégiai fontosságú állami vállalat ellen, amely az ország teljes ivóvíz- és csatornarendszerét látja el a tisztításához szükséges folyékony klórral.

Az eddigi legsúlyosabb kibertámadás 2017. június 27-én, az ukrán alkotmány ünnepét megelőző napon történt: a Petya nevű zsarolóvírus támadta meg Ukrajnában a számítógépeket mintegy harminc pénzintézetben, köztük a magyar OTP leánybankjában, valamint számos állami és magán szolgáltató-, illetve gyártóvállalatnál, ami napokra okozott komoly fennakadásokat.