Ukrajna kompenzációt követel Oroszországtól, amiért drágábban kellett gázt vásárolnia uniós országoktól

Ukrajna követeli, hogy Oroszország térítse meg neki azt a 34 százalékos árkülönbözetet, amivel drágábban kellett sürgősséggel földgázt vásárolnia európai uniós országoktól, mint amennyiért a stockholmi választott bíróság döntése alapján a Gazprom orosz állami vállalatnak kellett volna március 1-jétől szállítania – közölte Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán gázvállalat kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon.

Az ukrán állami cég vezetője hozzátette, hogy a Gazprom szerződésszegése miatt keletkezett, magasabb beszerzési ár kompenzációjára vonatkozó ukrán igényről hivatalosan értesítették az orosz felet.

Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint az orosz vállalat beleegyezett abba, hogy márciusban fél milliárd köbméter gázt szállít Ukrajnának a stockholmi bíróság által meghatározott, ezer köbméterenkénti 238,55 dolláros áron. A szállítmányról az orosz cég előre kiszámlázta Ukrajnának, és azt az ukrán fél előre ki is fizette.

A Gazprom a szerződésben meghatározott időpontban, március 1-jén nem kezdte meg a szállítást, ráadásul kritikus mértékben, mintegy 20 százalékkal csökkentette a nyomást az ukrajnai vezetékekben, amelyen keresztül uniós országoknak szállít gázt Oroszország. Emiatt Ukrajna arra kényszerült a mellesleg rendkívül hideg időben, hogy saját szükségletei fedezése és az EU-ba irányuló teljes tranzitszállítmányok eljuttatása érdekében sürgősséggel magasabb áron vásároljon földgázt uniós államoktól. Ez pedig – Petro Porosenko államfő tájékoztatás alapján – ezer köbméterenként 250-300 dollárba került Ukrajnának, sőt némely szállítmány ára elérte az 500 dollárt is.

A Naftohaz hétfőn közölt jelentése szerint március 3-ig egy hét alatt 7,5 százalékkal, azaz 783 millió köbméterrel csökkent az ukrajnai tározókban a gáz mennyisége, 10,425 milliárdról 9,642 milliárd köbméterre.

Az ukrán vállalat emlékeztetett arra, hogy a 2018-as évet ötéves rekordmennyiségű, 14,7 milliárd köbméter felhalmozott gáztartalékkal kezdte. Tavaly október közepén pedig, a fűtési szezon kezdetekor 16,8 milliárd köbméter gáz volt az ukrán állam tározóiban.

Ukrajna már több mint két éve nem vásárolt földgázt Oroszországtól. A két ország közötti éveken át folyó gázárvitában tavaly decemberben a stockholmi döntőbíróságon megszületett – Ukrajnának kedvező – végső döntés nyomán határozott Kijev úgy, hogy ismét kész Oroszországtól importálni, amennyiben Moszkva az EU-s szállítókénál olcsóbb áron kínál neki gázt megvételre.