Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Ukrajnának öt kötelezettségvállalást kell teljesítenie a további pénzügyi támogatásokhoz

Ukrajnának öt kötelezettségvállalást kell teljesítenie a további pénzügyi támogatásokhoz

Hugues Mingarelli, az Európai Unió ukrajnai küldöttségének vezetője elmondta, hogy az ország megkapja az EU makroszintű pénzügyi támogatásának második részét is, feltéve, hogy öt követelményt teljesít – olvasható az unian.net ukrán hírportálon.

“Ukrajnának öt feltételnek kell még megfelelnie. Ide tartozik elsősorban a korrupció elleni küzdelem, valamint a gazdasági reformok. A legfontosabb az Országos Korrupciómegelőzési Ügynökség ellenőrzéseinek megkezdése, mely a köztisztviselők elektronikus nyilatkozatait vizsgálja majd” – nyilatkozta Mingarelli az Interfax Ukrainának adott interjújában. Hozzátette, hogy reméli, Ukrajna képes lesz teljesíteni a feltételeket, hogy az év végéig hozzájusson a támogatáshoz.

A képviselő reményét fejezte ki afelé, hogy Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök felgyorsítja a reformok végrehajtását egyes ágazatokban, beleértve az igazságszolgáltatást, a törvényhozást, a korrupció elleni harcot és az energiapiacot. Megemlítette még az Oroszországgal kötött gázszállításról szóló megállapodást, valamint a Donbászon folyó harcok befejezését is, melyek szintén sürgős teendők.

A közelgő parlamenti választásokat tekintve Mingarelli hisz abban, hogy ez a szavazás is legalább olyan tisztességes lesz, mint az áprilisi elnökválasztás volt.

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kirándulást szerveztek a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség magyar ajkú hívei számára

A Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség magyar ajkú hívei számára szerveztek június 22-én kirándulást az Ungvári járásba.

Close