Ukrán nacionalisták tüntettek Magyarország kárpátaljai konzulátusainál

Az ukrán nyelvtörvény mellett foglaltak állást demonstrálók kárpátaljai hazafias szervezetek felhívására október 13-án Magyarország Ungvári Főkonzulátusánál és Beregszászi Konzulátusánál.

A tüntetés válaszreakció az ifj. Hegedűs Loránt református lelkész által a budapesti ukrán nagykövetség elé mára meghirdetett demonstrációra. A szélsőjobboldalhoz köthető lelkész az ukrán oktatási törvény és a kárpátaljai magyarság jogfosztottsága ellen hirdette meg akcióját.

„Elég volt Ukrajna nemzetközi színtéren történő zsarolásából”, „Minden ukrán köteles elsajátítani az államnyelvet”, „Magyarország ne avatkozzon be Ukrajna belső ügyeibe” – állt a főként iskoláskorú fiatalokból és nyugdíjasokból álló, megközelítőleg százfős ungvári csoport transzparensein.

Beregszászban már jóval kevesebb, úgy egy tucat – Kelet-Ukrajnát megjárt katonákból és önkéntesekből álló – csoport gyűlt össze. A résztvevők a konzulátus bejárati ajtajára ragasztott, a Karpatszka Szics korábbi nacionalista kiáltványára emlékeztető felhívással – „Mondj nemet arra, hogy Magyarország beleavatkozzon Ukrajna ügyeibe! Ukrán hazafiak, akik nem vagytok közömbös állampolgárok, csatlakozzatok a békés megmozdulásunkhoz, mert egyedül az aktív kiállásunk védi meg Ukrajnát a külső ellenségeitől” – hagytak nyomot ottlétükről, mivel a beregszászi konzulátus, ahogy az ungvári is péntekenként rövidített munkanapot tart, így a demonstrálók már zárt ajtón „kopogtattak”.

Kárpátalja.ma