Ungvár melletti baleset: négy autó ütközött össze

Még nem olyan régen Ungváron a vasútállomás közelében egy „Chevrolet” vezetője, akinek epilepszia rohama lett, egyszerre 7 autót ütött el, aminek következtében egy ember meg is halt. Valami hasonló, bár más szomorú következményekkel, történt a napokban Ungvár közelében.

Az ungvári járási Sztorozsnica nevű falu 59 éves lakója éppen hazafelé tartott Ungvárról a „Mercedes”-én, amikor hirtelen szívrohamot kapott, melynek következtében elvesztette a jármű fölötti uralmát. A „Mercedes” megütötte az út mentén leparkolt „kilencest”, az pedig ráment egy másik, VAZ-2101 autóra. Maga a „Mercedes” még közel 15 méternyit ment, azután összeütközött még egy leparkolt „kilencessel”.

Szerencsére, ebben a méretes balesetben senki nem sérült meg. A baleset helyszínére megérkezett a mentő, amely a „Mecedes” vezetőjét az ungvári kórházba szállította és a kardiológiai intenzív osztályon hagyta zárt agy-koponya sérülés, agyrázkódás és szívroham diagnózissal. A megrongált „Mercedes”-t a rendőrség a büntetőpályára szállította, tudósít a Kárpátalja megyei rendőrség.

Forrás: goloskarpat.info