Ünnep magyar néptánccal

A Cuháré Táncműhely munkácsi fellépése

Március 15-i ünnepséget szervezett Munkács magyar közössége számára az 1.sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat. A helyi Tanulók Háza adott otthont a nem szokványos eseménynek.

 

Már hosszú évek óta a podheringi emlékmű melletti megemlékezés volt az egyetlen esemény, ami március 15-höz kötődött a városban, viszont most egy szép, tartalmas előadást láthatotta teljes termet megtöltő a mintegy 200 főnyi közönség, aminek nagy részét sokgyermekes családok tették ki.

Babits Mihály Petőfi koszorúi című versét, illetve a Koncz Zsuzsa Egy fiatal költő emlékére című dalát gitárkísérettel adta elő Palojtai Márta. A két mű elhangzása között Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke mondott ünnepi beszédét.

Ezután következett az ünnepi előadás fő része. A szegedi Cuháré Táncműhely fergeteges, több mint egy órás előadásában gyönyörködhetett a közönség. A háromfős népi zenekar kitartóan húzta a talpalávalót. A zenei kísérethez erdélyi, széki, dél-alföldi, mezőségi, somogyi, szatmári táncokat adott elő a több mint 20 fős tánckar. A nagy meleg ellenére végig lelkesen, a közönséget lenyűgözően mutatták be nemzetünk kincseit, a népi táncokat.

 

Az előadás után sem pihentek az előadók, de a közönséget sem hagyták lankadni, mivel egy órán keresztül aktívan bevonták a táncot szerető embereket a különböző táncok alapjaiba. Azaz népi tánc oktatására, táncházra került sor, aminek a végén, miután mindenki teljesen kifulladt, abban állapodtak meg a jelen lévők, hogy ezt nem csak egyszeri alkalommal kell megélni. A jelenleg már sajnos szórványnak tekinthető munkácsi magyar közösség igényli, hogy rendszeres, szakértők által vezetett táncház legyen tartva Latorca-parti városban.

Popovics Pál