Úttorlaszokkal tiltakoznak a teherforgalom ellen Guton

Részleges útlezárással tiltakoznak a teherforgalom ellen a beregszászi járási Guton.

A település lakói közösen összefogva léptek fel a szomszédos faluban lévő, izsnyétei homokbánya kitermelése miatt megnövekedett teherforgalom ellen, s törvényes kereteken belül zajló útlezárással tiltakoznak ellene.

A helyiek április 23-án reggel 6:00-kor, a rendőrségen hivatalosan bejelentett csendes tüntetésbe kezdtek, melynek köszönhetően a homokbányában leállították a termelést.

A település fő útvonalán naponta körülbelül száz teherautó halad át, melyek súlyos károkat okoznak a házakban, s a helyiek által nemrég önerőből felújított útszakaszban is. A teherautók vezetői figyelmen kívül hagyják a rájuk vonatkozó súly- és sebességkorlátozó táblákat, ezzel nap mint nap több szabályt megszegnek, s a közelben lévő óvodások és kisiskolások testi épségét is veszélybe sodorják.

A helyiek szerint – habár számos alkalommal panaszt tettek – a rendőrség semmit sem tett a kihágások megakadályozása érdekében.

A település lakosai szerint egy, a falut elkerülő útszakasz kiépítése tökéletes megoldás lenne a problémára.

 

File József
Kárpátalja.ma