Válás a gyermek egyéves kora előtt

„Elválhatok-e a férjemtől, ha a gyermekünk még nem töltötte be az első életévét, ugyanakkor már egy éve ne élünk együtt, s férjem házasságunk megkötésének pillanatától se el nem tart engem, se tartásdíjat nem fizet?”
– Ukrajna Családi Törvénykönyvének (UCST) 110. paragrafusa rögzíti a házastársak jogát arra, hogy bármely pillanatban felbontsák a házasságukat, ugyanakkor a jogszabályok bizonyos tekintetben korlátozzák a házastársaknak házasságuk akadálytalan felbontásához való jogát.
Az UCST 110. paragrafusának 2. része kimondja, hogy a válókereset nem nyújtható be a feleség várandóssága idején és a gyermek megszületését követő egy éven belül.
Azonban a 110. paragrafus felsorol néhány esetet, amikor a házasság felbontása mégis, ilyenkor is lehetséges. Ezek az esetek a következők:
– ha a házastársak egyike „bűncselekmény jegyeit viselő” jogsértő cselekményt hajtott végre házastársával, vagy a gyermekükkel szemben;
– ha más személy a megfogant gyermek apjának ismeri el magát;
– ha a bíróság úgy határoz, hogy törli a férjre, mint a gyermek apjára vonatkozó információt a gyermek születésére vonatkozó anyakönyvi bejegyzésből.

hk