Választási „dráma” Huszton

A kárpátaljai 71. számú, Huszt központú egyéni választókerület az idei ukrajnai parlamenti választások alkalmával sokban hasonlított a híres-hírhedt amerikai 51-es körzethez – legalábbis ami a rejtélyes jelenségek gyakoriságát és a titkolózás szintjét illeti. (Mint köztudott, az Amerikai Egyesült Államok hadserege állítólag ezen a nevadai katonai bázison rejtegeti az ufókat a civilek elől.) Jegyezzük meg, hogy hiteles beszámolóval arról, valójában mi is történt Huszton az elmúlt napokban, az október 28-i szavazást követően, még senkinek sem sikerült előállnia. Az alábbiakban csupán a néha egymásnak is ellentmondó sajtóhírek alapján igyekszünk rekonstruálni a történteket.
A választások napjának éjjelén még semmi sem utalt arra, hogy Huszt hamarosan csatatérré változik. A szavazatok összeszámlálása alapján Pavlo Baloga, az Egységes Közép (JeC) párt vezéregyéniségének, Viktor Balogának az öccse végzett az élen a voksok 35,91 százalékával. Legnagyobb vetélytársa, a Régiók Pártja (PR) által indított Sztepan Derkacs mintegy ezer szavazattal lemaradva, 34,42 százalékkal lett második. A rendkívüli helyzetek miniszterét támogató sajtó már be is jelentette a kistestvér győzelmét a választókerületben. Csakhogy a hatalompárt nem akart belenyugodni a vereségbe.
Sztepan Derkacs megbízottjai előbb a választási bizottságban kérdőjelezték meg néhány szavazókörzet eredményét azok közül, amelyekben Pavlo Baloga győzött nagyobb arányban, ám eredménytelenül. Ezután a helyi bíróságokon fellebbeztek a választás számukra kedvezőtlen végeredménye ellen. Állításuk szerint a szavazás és a szavazatok összeszámlálása során nem engedték be őket két ilosvai szavazókörzetbe. (Más források szerint három técsői szavazókörzet is fellebbezés tárgya lett a régiósok részéről.)
A helyi bíróságok mint alaptalanokat elvetették a kereseteket, a lembergi fellebbviteli bíróság azonban helyt adott azoknak, megállapítva, hogy a szavazóbizottságok tagjai kötelesek lettek volna szabad hozzáférést biztosítani minden megbízottnak. Jogi szempontból ez már alapul szolgálhatott az érintett szavazókörzetek eredményeinek teljes megsemmisítéséhez, ami, tekintve a szoros versenyt, Derkacs győzelmét jelentette volna.
A bírósági ítéletek alapján a választási bizottságnak kellett döntenie a szavazókörzeti eredmények esetleges megsemmisítéséről, azonban mindmostanáig nem derült ki, hogy valójában hogyan is szavaztak a bizottsági tagok. A Központi Választási Bizottság, a CVK hivatalos portálja szerint az egyik szavazókörzet eredményét megsemmisítették, ez azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Derkacs átvegye a vezetést.
Valószínű, hogy a választási bizottság döntésképtelennek bizonyult a többi megkérdőjelezett körzet tekintetében. Egyes hírek szerint a bizottsági tagokat ekkor megpróbálták így-úgy „jobb belátásra bírni”, majd amikor ez nem sikerült – a Baloga-párti mukachevo.net információi szerint – a hatalom igyekezett elérni, hogy a CVK számukra kedvező személyekre cserélje a 71. számú választókerület választási bizottságának több tagját. Hogy sikerült-e nekik vagy sem, azt pontosan nem tudhatjuk, mindenesetre a Balogához közel álló média azzal vádolta meg a választási bizottság hatalompárti elnökét, hogy a szoknyája alatt próbálta becsempészni az új bizottsági tagok kinevezésére vonatkozó, kétes eredetű rendeleteket.
Közben a két jelölt szimpatizánsai majdhogynem felváltva tartottak tüntetéseket a választási bizottság épülete előtt. A helyszínen készült fotókból ítélve Huszt város nyugalmát nemigen zavarták meg ezek az akciók, tömegtüntetésekről bizonyosan nem beszélhetünk.
A választási bizottság illetékes tagjai végül hétfőn elindultak Kijevbe a választási eredményeket rögzítő jegyzőkönyvvel, iratokkal. Azonban hogy végeredményben mit tartalmaz a jegyzőkönyv, vagyis, hogy ki győzött, azt a cikk megírásának pillanatában még nem tudhatjuk, mert elmulasztották közölni. Tény, hogy a CVK hivatalos portálja szerint változatlanul Pavlo Baloga a választókerület győztese. Hogy ez már végeredménynek tekinthető-e vagy sem, azt szintén nem tudhatjuk, hiszen ezt sem jelentették be. („Odafent” talán még gondolkodnak rajta?) Az viszont tudható, hogy a vesztes újra a demokrácia lett, hiszen mindennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Hét
Kárpátalja.ma