Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Vasárnap adják át a felújított técsői református templomot

Vasárnap adják át a felújított técsői református templomot

Átadják a magyar kormány támogatásával felújított, 13. századi eredetű técsői református templomot vasárnap Kárpátalján – közölte az MTI-vel a Teleki László Alapítvány.

A Tisza partján fekvő kárpátaljai Técső református temploma a párját ritkítóan szép, festett kazettás mennyezetéről ismert, amely a 18. századi bővítéskor került az épületbe. A középkori eredetű templom felújítása azért vált szükségessé, mert a templombelsőben erőteljes gombásodást indult el a padozattól – mondta el az MTI-nek Diószegi László, az alapítvány igazgatója.

Técső települést 1211-ben Tecu néven említik először a történelmi dokumentumok, kiváltságait 1329-ben kapta Károly Róbert királytól. Técső az öt máramarosi koronaváros egyike volt, templomát valószínűleg a 13. század végén építették. 1748-ban kibővítették, 1810-ben tornyot építettek a templomhoz. A nagy méretű, egyhajós templomhoz félköríves diadalívvel egyenes záródású szentély csatlakozik, amelyhez északról egy vele azonos hosszúságú sekrestye tartozik.

A szentélyét kelet felől két gótikus mérművesablak, délről pedig két félköríves barokk stílusú ablak világítja meg. A szentélyt bordás keresztboltozat fedi, a templomhajó déli falában egy csúcsíves és két barokk stílusú ablak van. A templom négy fiatornyos csúcsos sisakja késő barokk stílusú.

Diószegi László hozzáfűzte: az állagvédelmi munkákat 2014-ben kezdték el, első lépésben kicserélték a teljes padozatot. A restaurátori kutatást követően – amely a szentélyben az utolsó vacsorát ábrázoló középkori freskót tárt fel – a templomhajó renoválása, a padok cseréje, a tetőszerkezet megerősítése és az épület körüli szivárgórendszer építése következett.

2016-tól a Rómer Flóris-terv támogatásával folytatódott a helyreállítás. Restaurálták az eredeti kőkeretes nyílászárókat, a szószékbe utólagosan beépített reneszánsz kőfaragványokat kibontották, és a sekrestyében állították ki. A szentélyben talált középkori freskót és a reformáció korabeli festéseket – a közhiedelemmel szemben a református templomokban is gyakoriak voltak a díszítő festések, amelyek többnyire virágmotívumokat ábrázoltak – feltárták, helyreállították és konzerválták, valamint megtörtént a templomhomlokzat festése is – hangsúlyozta Diószegi László.

A Rómer Flóris-terv keretében a magyar kormány összesen 13 millió forintot fordított a técsői templom helyreállítására, amelyhez erejéhez mérten a helyi gyülekezet is hozzájárult. Diószegi László kitért arra is: a terv részeként jelenleg mintegy 80 Kárpát-medencei helyszínen folynak felújítási és kutatási munkálatok.
A Teleki László Alapítvány által szervezett helyreállítás vezetője Káldi Gyula építész volt; a restaurátori munkát Lángi József és Szabó József végezte el. Az építéskivitelezési munkáért Stark István felelt.

A felújított templomot november 17-én, vasárnap adják át ünnepélyesen. Igét hirdet Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, jelen lesz Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztosa.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
30 éve kapták vissza templomukat a tekeháziak

A szovjet rendszer egyházellenes politikájának része volt, hogy elhurcolta papjait, úgymond, ha nincs pásztor, szétszéled a nyáj. De a nyáj...

Close