Veterán katonák haltak meg egy dnyiprói lövöldözésben

A Dnyipróban hétfőn, július 24-én este kitört lövöldözésben meghalt két, korábban az ATO-ban szolgálatot teljesített katona, egy ismert városi ügyvéd pedig, aki egykor önkéntes katona volt, megsebesült – jelentette az Ukrajinszka Pravda a helyi Dnyiprohard portál nyomán.

Meg nem erősített információk szerint a tetthelyen lőtt sebbel a fején holtan találták az 59. dandár 11. zászlóaljának Scsuka hívójelű volt katonáját. Ugyancsak lőtt sebekkel bukkantak rá Olekszij Vagner ATO-s veteránra, aki a 93. gépesített lövészdandár 20. önálló zászlóaljában teljesített szolgálatot. A férfit kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

Szintén megsérült Edmond Szaakjan ügyvéd. Orvosai szerint állapota stabilizálódik, élete nem forog veszélyben.

Mikola Kolesznik, a Krivij Rih-i városi tanács képviselője megerősítette a veteránok halálát, illetve sérülését. Facebook-bejegyzésében azt írta, a Dnyipro központjában történt eset nem két csoport közötti leszámolás volt. Szerinte egy ismeretlen nyitott tüzet az áldozatokra gépkarabélyból, majd autón távozott.

Korábban a rendőrség közölte, hogy a dnyiprói lövöldözésben ketten meghaltak, további négy személy megsebesült.