Volodimir Zelenszkij Kárpátalján

Ungváron lépett fel csapatával február 9-én Volodimir Zelenszkij komikus, ukrán elnökjelölt.

A Kvartal 95 vezetője a pmg.ua hírportál érdeklődésére elmondta, a két fellépés egyike jótékonysági volt, ahová többek között a szegénysorsú, rászoruló családokat, az árvaházak neveltjeit, a terrorellenes műveletekben részt vevő személyeket hívták meg.

Zelenszkij újságírók előtt és a műsoruk kezdetén is hangsúlyozta, hogy a turnéjuk nem politikai agitáció. Ugyanakkor mégis odaszúrt a regnáló hatalomnak kijelentésével, miszerint azokat a személyeket invitálták ingyenesen, akiket a kormánynak kellene támogatniuk, de ezt mégsem teszik meg. A showman elmondta: bár nem hangoztatják, az utóbbi 5-7 évben rendszeresen tartanak jótékonysági koncerteket. Az előadássorozatot a csapat egy éve tervezte meg, amikor még nem voltak politikai ambíciói.

Az ukrán elnökjelölt kárpátaljai tartózkodása során találkozott külföldi rendszámú autótulajdonosokkal, akikkel abban állapodott meg, hogy részletesen megírják neki problémáikat, s hogy mit várnak az ukrán vezetéstől.

Kárpátalja.ma